Valljuk be, nem egészen tiszta ügy Kepes András interjúja, amelyet tegnap este sugárzott a magyar közszolgálati televízió. Kepes korábban elmondta, hogy interjúalanya, Rózsa Flores négyszemközt mondta el neki mire készül, még az operatőr sem maradhatott a szobában. Ha így történt, jó oka volt Rózsának arra, hogy csak bizalmas barátjának, Kepesnek beszéljen a terveiről.
De Kepes vajon helyesen cselekedett-e, amikor a titkot megőrizte.
Rózsa - múltjának egyes állomásait és nézeteit most ne firtassuk - elmondta, hogy elutazik Bolíviaba, szülőhazájába. Nem a saját elhatározásából. Santa Cruzból hívták. Bolívia leggazdagabb tartományában egyesek - vagy talán a többség - elégedetlen a baloldali, még Obama elnök által is demokratikusnak ítélt módon megválasztott központi hatalom elképzeléseivel és gyakorlatával. Rózsa, mint Bolívia állampolgára, a saját bevallása szerint Brazilia felől, a zöld határon át, illegálisan érkezik haza. Bolíviában várni fogják azok, akik hazahívták, hogy szervezzen meg egy fegyveres ellenállást arra az esetre, ha a központi kormányzat, az esetleg ellenszegülő Santa Cruzt megpróbálja gatyába rázni. Rózsa elmondta, hogy a demokratikusan megválasztott központi hatalommal kívánnak szembefordulni. A fegyvereket illegálisan szerzik majd be, és amennyiben szükséges, kikiáltják Santa Cruz önállóságát, új államot teremtve, végleg elszakadva Bolívia egészétől, végleg szembefordulva a bár kommunista, de ennek ellenére demokratikusan megválasztott központi hatalommal és Morales elnökkel. (Arról nem szólt, hogy amennyiben ez a terv a megvalósulás szakaszába lép, milyen iszonyatos emberi és gazdasági áldozatokkal jár majd).
Ezt úgy hívják, hogy illegális szervezkedés, fegyveres felkelés előkészítése egy demokratikusan megválasztott központi hatalommal szemben.
És egy ilyen akció sehol a világon nem kap pártfogást.
Kivéve nálunk, ahol Rózsa Flores zűrzavaros halála után a magyar közszolgálati televízió főműsoridőben bevallja, hogy tudott egy olyan szervezkedésről, amely egy demokratikusan megválasztott központi hatalom ellen irányult, de erről az elképzelésről senkinek nem szóltak, senkinek a figyelmét nem hívták fel. Utólag viszont nyíltan vállalják, hogy egy ilyen szervezkedés előkészületeiről tudomásuk volt és ezt mélyen elhallgatták például a magyar hírszerzés előtt, amelynek az információk birtokában lettek volna bizonyos teendői. (Hogy aztán tényleg annyira titokban maradt-e az ügy, és valóban nem szerzett róla tudomást a magyar hírszerzést és valóban nem lépett semmit, azt bizonyára soha nem tudjuk meg).
Nem tudjuk, hogy Rózsa Flores több mint fél éves kinttartózkodása idején mire jutott, mit ért el, mennyire lehet komolyan venni a szavait. Annyi biztosnak látszik, hogy bizonyos információk a központi hatalom hírszerzőihez eljutottak. Szomorú, hogy Rózsa Flores másokat is belerángatott a maga és Santa Cruz tartomány egyes elégedetlenkedőinek ügyébe, olyannyira, hogy az illetők az életükkel fizettek. Hogy ebben Rózsának mennyi része volt, nem tudjuk és soha nem fogjuk megtudni.
Egy biztos, Bolívia magánügye, hogy belső ellentmondásait miként rendezi. Mi abba semmilyen módon nem avatkozhatunk bele. Ha tudomásunkra jut, hogy egy magyar állampolgár ezt nem tartja tiszteletben és a lázadásra készülőkhöz csatlakozik, sőt, esetleg a lázadást és a fegyveres felkelést maga is szervezi, akkor kötelességünk értesíteni a magyar illetékeseket, akik aztán majd eldöntik, mit kezdenek az információval. De ha már ezt nem tesszük meg, talán utólag nem kell azzal a közszolgálati televízió főműsoridejében büszkélkednünk, hogy mi előre tudtuk, mi készül, de szolidaritást vállaltunk a lázadásra készülőkkel a demokratikusan megválasztott hatalommal szemben.
A világ más pontjain ilyen nem nagyon szokott előfordulni.
Furcsa és kissé riasztó ez a gondolkodás.
Mutatja, hogy Magyarországon valami alapvető probléma van. És még nagyobb ez, ha most utólag nem indul semmilyen vizsgálat az ügyben, és a kormányzat hivatalosan nem kér elnézést a bolíviai kormánytól.
Vajon mi mit mondanánk abban az esetben, ha a bolíviai állami televízió leadna egy beszélgetést olyan emberrel, aki esetleg bolíviai-magyar állampolgár és a zöld határon át hazatérne, hogy itthon fegyveres lázadást és felkelést szervezzen a központi hatalom ellen? Tapsikolnánk? Vagy esetleg kissé húznánk a szánkat?
A magyar külügyminiszter most exponálja magát az életben maradt és letartóztatott magyar állampolgár ügyében. Ez rendben van. De vajon mit mond, ha a bolíviai kormány egyik tisztségviselője rákérdez: és arról miért nem tetszettek szólni, hogy egy magyar-bolíviai állampolgár, a belső elégedetlenkedőkkel összeszervezkedve, mire készül a demokratikusan megválasztott központi hatalom ellen?
