Nyílt levélben tette közzé dr. Répás József, Kiskunlacháza polgármestere, hogy nyolc roma fiatal délután két órakor elkapott egy 12 éves, kerékpárral az iskolából hazafelé tartó kislányt, lerántották a kerékpárról, lefogták, átkutatták a holmiját, az értékeit keresték, közben pedig mocskos szavakat használtak. A fiatalok 12-16 év közöttiek voltak. Nyolcan, ha elég vakmerőek, a község legerősebb emberével is elbánnak. A kislány rémületében bepisilt, és érthető módon sokkos állapotba került.
Az eseményt a polgármester - joggal - annyira fontosnak tartja, hogy közmeghallgatást tervez.
És a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ismét nagyot domborított: kijelentette, hogy a nyolc közül csak egy támadó ellen indul eljárás, mert a többiek csak szemlélők voltak. Vagyis ők vétlenek. Nem bűntársak, hanem vétlen bámészkodók. Lehet, hogy a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság szerint teljesen helyén való megnyilvánulás, ha egy gyerek az iskolából hazafelé tartva ilyen támadás áldozatává válik.
Tény, hogy egyszerre nyolcan aligha tudtak volna lefogni egy 12 éves gyereket (korábban többször megírtam, hogy Horák Nórát sem fogta le valamennyi támadója és egyszerre nem négyen vagy öten szorongatták a torkát, de aki nézőként ott volt és nem akadályozta meg bűnöző társát a cselekményben, szintén vétkes), de az is tény, hogy a polgármester által kiadott közlemény csoportos támadásról szól.
Hogyan történhetett a dolog? Például úgy, hogy a kislány látta a csoportot alkotó nyolc roma-fiatalt. Mivel délután két óra volt, nem gondolta, hogy vissza kellene fordulnia az úton, az sem jutott eszébe, hogy láttukra sikoltozni kezdjen. A szívében bizalommal megpróbált mellettük elhajtani. Talán Horák Nóra is bizalommal ment azon az éjszakán az úton álldogálók csoportja felé, mivel közelükbe érve látásból ismerhetett közülök egyet vagy kettőt, és nem gondolt arra, hogy a végzete akkor kezdődik, amikor a közelükbe ér. És helyesen gondolkodott, mert úgy nem lehet élni, hogy bárki feltűnik az úton, azonnal kétségbeesünk és valamilyen módon menekülni kezdünk. Különösen vészes lenne a helyzet, ha már délután kettőkor is erre gondolna akár fiatal, akár idős. Ha ennyi bizalom sincs az emberben embertársai iránt, akkor az adott településen nagy baj van, sőt, nagyon nagy baj. Akkor az adott településen nem lehet élni, mert egyesek a törvény fölé helyezik magukat, törvénnyé téve saját magatartásukat és cselekedeteiket.
Ez alkalommal is valami ilyesmi történhetett. A nyolc fiatal ezt gondolhatta, ezért nem akadt köztük egy sem olyan, aki lebeszélte vagy megakadályozta volna bármelyik, esetleg több társát abban, hogy az vagy azok rátámadjanak egy gyanútlan gyermekre. Azt gondolom, hogy amikor a kislányt elkapta valamelyikük és lerántotta a kerékpárról, a többi hét ijedtében nem szaladt világgá, hanem az esemény alatt mindvégig jelen volt, "szemlélődött". Vagyis aktív vagy hallgatólagos hozzájárulásával történt, ami történt. Azt gondolom, hogy előzetesen megbeszélték, mit fognak tenni. Azt gondolom, hogy ennek alapján bármelyikük megtette volna, aki legközelebb volt a kislányhoz. Tehát a közvetlenül cselekvők abban a biztos tudatban tehették, amit tettek, hogy a társaik nem fogják őket ebben megakadályozni, nem fognak elszaladni, sőt, ha kell, ők maguk is részt vesznek cselekvőleg az előre megbeszéltek megvalósításában.
Innen kezdve bizony kissé furcsa és szokatlan az a rendőri hozzáállás, ami a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének szavaiból kiolvasható, miszerint a csoportnak csak egyetlen tagja gyanúsítható bármivel is. Emlékezzünk rá: kezdetben - és az eredménytelenség alapján: talán később is - ugyanez a hozzáállás jellemezte a pest-megyei nyomozókat Horák Nóra ügyében is.
Meghallgattam péntek este az Echo tv-ben Répás József polgármesterrel készült beszélgetést. A műsor abból az alkalomból készült, hogy 150 napja erőszakolták és ölték meg Horák Nórát. Az eseményre emlékezve a község, bízva abban, hogy a lakosság majd összeadja az emlékmű árát, felavatott a tett helyszínén egy emlékeztető sír-emlékművet. Tényleg fontos lett volna, ahogy azt Répás József megfogalmazta, ha ebből az alkalombólk valamelyik politikai vagy rendőri vezető megjelent volna, hogy ezzel is kimutassa, emlékezni kell az eseményre, nem szabad elfelejteni, mert egyrészt nincs meg a tettes, másrészt az elkövetett bűncselekmény olyan súlyos volt, hogy nem szabad elfelejteni. (Különösen ha olyan cselekedetek emlékzetetik rá a helyi lakosokat, mint a fentebb leírt). Ha majd a tatárszentgyörgyi áldozatok emlékére készül egy emlékmű - és bízzunk benne, hogy a helyi közösség összeadja rá a pénzt -, akkor azon nemcsak valamennyi romavezető vesz részt, nemcsak Iványi Gábor lelkész, hanem a politikai vezetés is, elképzelhetően a miniszterelnökkel az élen, és minden bizonnyal ott feszít majd szép rendőrtábornoki egyenruhájában Bencze József, a magyar rendőrség érdemes vezetője is.
A polgármester elég keserűen szólt arról, hogy őt időről időre annyiban tájékoztatja a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság egyik munkatársa, hogy időközben Horák Nóra gyilkosának kézrekerítéséban nem történt az égvilágoin semmilyen előrelépés. Gondoljuk csak el: körülbelül száz napig tíz, csak a Horák Nóra gyilkosának kézrekerítésével foglalkozó nyomozó foglalkozott az üggyel. Aztán az országos rendőr-főkapitány - szerintem tessék-lássék módon - hozzájuk csapott még négy nyomozót. Immár száz napig tíz, ötven napja pedig naponta már 14 nyomozó dolgozik az ügyön. És 150 nap alatt annyit elértek - és valljuk be, azért ez egyfajta nemzetközi rekord -, hogy most távolabb vannak a tettestől, mint voltak 2008. november 24-én, a tett másnapján. Az adófizető állampolgár, akinek a pénzéből fizetik ezt a mélyen tisztelt társaságot, joggal kérdezhetné: tessenek már egyszer elénk állni és megmondani, hogy mi a bánatot tetszettek csinálni 150 napon keresztül.
De ezt nem teheti az adófizető állampolgár, mert a nyomozás érdekei nem engedik, hogy ő okvetetlenkedjék, és egyébként is: az adófizető állampolgárnak ebben az országban kuss a neve. Különösen a rendőrséggel szemben, azzal a rendőrséggel szemben, amelynek az országos rendőr-főkapitány egészen különleges feladatot talált ki: trafipaxok tömegével ellenőrizni a közlekedő autósokat, és minél alaposabban lefejni őket. Bizony, kell a pénz a rendőrségnek. Gondoljunk csak bele, a Horák Nóra ügyben minden eredmény nélkül minden hónapban tizennégyen veszik fel nyugodt lelkiismerettel a fizetésüket. A tiszalöki nem-roma ellen elkövetett, de roma ellenesnek beállított gyilkosság ügyében száz nyomozó ér el nagy buzgalommal semmit. Száz nyomozó: gépkocsikkal, apparátussal stb. stb. - mennyi pénz teljesen eredménytelenül.
Persze nem könnyű a dolguk: egy elmebeteg után nyomoznak, hiszen az országos rendőri vezetés egyik vezérőrnagya egyértelműen megfogalmazta, hogy a tettes skizofrén. Szép dolog, hogy egy elmebeteg száz normális, minden bizonnyal nagyon okos és remekül felkészült nyomozót vezet az orránál fogva. Ebből akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy az elkövető nem is annyira elmebeteg, és a száz, egymás sarkát taposó nyomozó nem is olyan villámló elméjű. Vagy a vezrérőrnagy úr mondott kolosszális ostobaságot. Vagy lehet, hogy nagyon is tudatosan fogalmazott, amikor a lakosság figyelmét szánt szándékkal a normális roma-gyilkosról egy elmebeteg irányába próbálta fordítani. Egy biztos: ha a száz nyomozó előremeredő tekintettel egyfolytában egy elmebeteget keres, bizonyára soha az életben nem fog eredményt elérni.
Emlékezzünk csak rá: Horák Nóra meggyilkolása után azért sem tűztek ki nyomravezetői díjat (más egyéb megfontolás mellett!!!), mert iszonyúan nagy volt a pest-megyei rendőrvezetés zubbonya: ezernyi nyomot találtak, DNS mintákat, és sok egyebet. Ennyi nyom alapján ennyi idő alatt, sőt, az első három napban, már egy ötödikes gyerek is megtalálta volna a tettest. A pest-megyei nyomozók tizen, majd tiezennégyen a mai napig sem. Az ember ezt, különösen, mivel tehetetlenségüknek nem adták és adják semmilyen magyarázatát, akár úgy is értelmezheti, hogy nem is akarják a tetteseket elkapni, mert... ők tudják, hogy miért nem, ha nem. Én ezt nem tudhatom. Én úgy látom, hogy ez az emberek gyanakvó véleménye. És nem ok nélkül fogalmazódott meg bennük ez a vélemény, hiszen 150 nap alatt az ügyben csak annyit értek el a nyomozók, hogy egyre inkább távolodtak a tettesektől. Olyannyira eltávolodtak tőlük, hogy már soha nem is lesznek meg. Az eltávolodásukkal pedig bátorítást adnak nekik, hogy akár újabb cselekményt kövessenek el.
Elég nagy bíztatás a mostani is, amikor a 12 éves kislány megtámadása kapcsán a szóvivő - a főnökei utasításainak megfelelően - azt mondja, hogy egy cselekvő résztvevője volt az eseménynek, a többi hét csupán vétlen, ártatlan szemlélője. És bizony nagy a valószínűsége, hogy ebből az egészből afféle gyerekes csínytevést kreál a helyi rendőrség. De azért ne szaladjunk ennyire előre: még az is lehet, hogy további tanúmeghallgatások alapján lesz újabb gyanúsítás is. Bár érdekes a nyilatkozatnak az a része, amely szerint a rendőrség által elkapott három fiatalt kihallgatták és hazaengedték. A többieket majd, majd, majd még ezután hallgatják ki, hiszen pontosan tudják, hogy hol keressék őket. És ha ennyire pontosan tudják, hogy kik voltak a "szemlélők", miért nem hallgatták ki őket nyomban? Mert lejárt a munkaidejük?
Nem látunk mi bele a rendőrség kártyáiba és módszereibe.
Én azt mondom, hogy bízzunk vakon és elszántan a rendőrségünkben (különösen a trafipaxoló részlegében!) Én is nagyon-nagyon bízom benne, mert ha nem ezt teszem, a rendőrségünk gyorsan rám süthet valamit és máris jön a kommandó, hogy letartóztasson. Jaj, drága rendőrségünk, én nagyon szeretem a rendőrségünket, illetve annak egész vezérkarát. Dehogyis bántom, bántanám őket. Tudom én, hogy az a jó és rendes állampolgár, aki befogja a pofáját és hallgat, olyan szépen hallgat, mint amilyen szépen hallgatnak a kiskunlacházi polgárok, akik igyekeznek gyorsan elfelejteni Horák Nórát, és minden bizonnyal a legújabb kis incidenst is.
