FairyFeller hívta fel a figyelmem az alább ismertetett cselekményre:
TESSÉK! HÁT EZÉRT NEM SZABAD HORÁK NÓRÁT SOHASEM ELFELEDNÜNK! ORSZÁGON-VILÁGON!
Ilyen dolgok csak a pokolban történhetnek meg! :'(
MAGYARORSZÁG (polgári (-háború) perek...?)
"GYEREKCSÍNY" EGERBAKTÁN: SÚLYOSAN BÁNTALMAZTÁK, MAJD EGY SEPRŰVEL BECSTELENÍTETTÉK MEG A 10 ÉVES KISLÁNYT
...
"Egerbakta, ez a csendes, ezerkétszáz lelkes hevesi település mintha bezárkózott volna az eset kipattanása óta: a polgármester és a jegyző tegnap nem tartózkodott a községházán, a helyi iskola igazgatónője pedig nem nyilatkozott a történtekről. A sértett és az elkövetők negyedikesek voltak...Kocsa Erika, az intézet igazgatónője tudósítónknak elmondta: a múlt pénteken mutattak egy mobiltelefonos felvételt, amelyen a kislányt bántalmazza két fiú osztálytársa: a haját ráncigálták, a ruháját tépkedték, és ütlegelték...A gyerek elmondása szerint tanóra volt, a pedagógus kiosztotta feladatlapokat, majd kiment a tanteremből - ekkor támadták meg a fiúk, ezt rögzítették a mobiltelefonjukkal...A védtelen gyerek állami gondozottként él Egerbaktán...„Még hogy egy ilyen állatias tett után nem kapják meg méltó büntetésüket ezek a gazemberek!” - háborodott fel egy helybéli. A kislányt először lefogták, majd a földre teperték, ahol minden ruhát lerángattak róla. Úgy tudjuk, a kislányt egy seprű nyelével erőszakolta meg a hat támadó közül az egyik...Szilágyi Gyula szociológus valószínűsíti, hogy egyszerű gyerekcsínynek indult az a „játék", ami végül a borzalmas végkifejlethez vezetett. - Az első valószínűleg csak anynyit talált ki, hogy ijesszék meg a kislányt, a következő viszont már azt, hogy fogják le, a harmadik hogy húzzák le a bugyiját - majd végül sor került a szörnyű tettre, amely szexuális vonatkozása miatt felháborító - mondta a szociológus...Az intézet vezetője feljelentést tett a rendőrségen, s úgy döntöttek, hogy a kislányt nem engedik vissza az egerbaktai iskolába, hanem átíratják egy egri intézménybe...a nyomozás szemérem elleni erőszak miatt indult, s csak az alapos vizsgálat derítheti ki, mi történt valójában. A mobilos felvételt a nyomozók már látták, a tanúk meghallgatása folyamatban van. Több hírportál is közzétette azt az értesülést, miszerint a két ütlegelő fiú cigány volt. Emiatt a húsz százalékban romák lakta Egerbaktán sokan attól félnek, hogy fellángolnak az indulatok. Információink szerint egyelőre nyugalom van a faluban." (...)
forrás: Népszabadság (+ információk Blikk)
|
-> nol.hu/mozaik/20091125-tarsai_molesztaltak_a_kislanyt
-> www.blikk.hu/blikk_aktualis/hatan-eroszakoltak-egy-sepruvel-2005202
Érdemes az írásokat elolvasni, és a kommenteket. Sajnos, mindig vannak olyan emberek, akik képtelenek átérezni egy helyzet, cselekmény drámaiságát, sőt, tragikus voltát, és igyekeznek nagyon humorosra venni a dolgot. Az egyik hozzászóló azt írja, hogy a seprűnyél bizonyára azért nem okozott nagyobb bajt a kislánynak, mert már kotyogott benne. Talán arra utal, hogy a gyerek - jobb szó híján - rendszeres nemi életet él az ottani nevelőiház seprűjével. Alpári és gyomorforgató az illető megjegyzése.
Hogy egészen pontosan miként történt a dolog, nem tudhatjuk, és talán soha nem is fogjuk megtudni, mert a tettet elkövetők még 14 év alattiak, így nem büntethetők, és egy állami gondozott kislány ügyében a rendőrség olyan nagyon nem fogja törni magát. (Még akkor sem buzogna különösebben, ha a kislánynak abszolut normális családi háttere volna, mert a rendőrséget mostanában csak egyetlen dolog érdekli, kormányutasításra, a gárdista egyenruhát viselők figyelése és büntetése!!!)
Kár. Nagyon nagy kár. Pedig abszolut pontos képet kellene az ügyről alkotni és nagy nyilvánosságot adni neki, hogy az embereknek, a felnőtt társadalomnak némi fogalma legyen arról, milyen ifjú nemzedék növekszik és kér majd helyet felnőttként magának a társadalomban.
Nem tartom véletlennek, hogy a gyerekek éppen egy lelences kislánnyal követték el mindazt, ami ténylegesen és valóságosan elkövettek. Tudták, hogy mögötte nem áll védelmezőn senki, tehát különösebb retorziótól "gyermeki csinyük" miatt nem kell tartaniuk.
A "gyermeki csíny" következménye, hogy egy élő holt jár közöttünk ettől kezdve mindaddig, amíg ténylegesen meg nem hal. Az ilyet ugyanis nem lehet elfeledni. Ilyen cselekmény után ugyanis nem lehet normális felnőtté válni. És egyáltalán: a lelences lét után iszonyúan nehéz - ha egyáltalán lehetséges - normális felnőtté válni. Aki állami gondozottá válik, az már előtte jónéhány drámát, esetleg tragédiát átél kicsi gyermekként. A körötte széthulló család sorsának következményeként jut arra a sorsra, hogy állami gondozottá kell válnia.
Egyesek csak a vállukat rándítják, ha arról van szó, hogy valaki állami gondozottként kezdi az életét. Pedig ez önmagában is tragédia. Az ember senkihez nem tartozik. Soha nem tudja, hogy kihez igazodjék, kit kell, vagy kellene szeretnie. Nem épül ki benne tényleges és irányító identitástudat. És persze nem kap olyan szülői támogatást, amivel elindulhat egy normális élet megteremtésének irányába.
Tapasztalatból beszélek. Én három hónaposan lettem lelences egészen 16 éves koromig, amikoris elkezdtem vasesztergályos segédként dolgozni. Akkoriban, a zsarnokság idején olyan módon gondolkodtak a munkahelyek, hogy bárkinek a továbbtanulását támogatták (ami kedvezmények megadását is jelentette). Én 17 évesen kezdtem esti gimnáziumba járni. Miután jelesen leérettségiztem, felvételt nyertem az ELTE BTK nappali tagozatára magyar-filozófia szakra, és így 21 évesen ismét állami gondozott lettem egészen 26 éves koromig, ami persze nem jelentett rendszeres támogatást. Évenként egyszer ruhasegélyt biztosítottak, azt is úgy, hogy elkísértek egy áruházba és ott a kerethez alkalmazkodva vettek egy öltönyt. Aki elkísért, fiatalabb volt mint én. Mint állami gondozottat tegezett, nekem viszont magáznom kellett.
Egy állami gondozott élete, néhány szerencsés kivételtől eltekintve, folyamatos megaláztatás. Egész gyermekkoromban - ennek motívumait József Attila gyermekkori élményeiből is tudjuk - a folyamatos megaláztatás volt. (Olyan körülmények között éltem, hogy pl. tbc-t kaptam és egy évig szanatóriumban kezeltek, de akkor legalább voltak ilyen szanatóriumok. Mostanra ezek többségét, takarékossági okok miatt, eladták). Hogy egy állami gondozott valahogyan kiverekedje magát a fényre, hogy normális felnőttként éljen később, gyakorlatilag teljesen lehetetlen. A gyermekkori megaláztatások örökké megmaradnak az emberben, és felnőttként még jobban fájnak, mint gyermekkorban, mert az ember örökké érzi az akkor vele szemben elkövetett sérelmek hátrányát.
Feltételezem, hogy ez a tízéves kislány már nagyon sok mindent látott és nagyon sok mindenen ment keresztül. Az osztálytársai tisztában voltak, lehettek vele, hogy állami gondozott, nincs mögötte szülői szeretet és védelem, tehát kiszolgáltatott nekik, a kedvenc játszadozásuknak. Bizonyára nem első ízben történt vele szemben atrocitás. Tehát amikor a gyerekek kihasználták, hogy a pedagógus magukra hagyta őket, pontosan tudták, bármit elkövethetnek a kislánnyal szemben, annak következménye nem lesz (akár meg is ölhetik). Ha csak annyi történt, hogy letépték róla a ruhát és a bugyit, már az is olyan lelki sokk, ráépülve a korábbi megaláztatásokra, hogy míg él, nem feledheti. Ha valóban elkövették a söprűnyéllel, amiről a tudósítás szól, az olyan lelki seb, olyan fokú megalázatás és megalázottság, amiből egy lelences, akire újabb és újabb megalázatások várnak anyagi, társadalmi és lelki helyzetéből adódóan, soha, de soha nem képes felépülni.
A "játszadozó" fiúk - hatan voltak!!! ez nagyon fontos!!! hatan voltak, és egyikükben sem ébredt fel a lelkiismeret, hogy ilyet egy embertársunkkal szemben nem lehet, tilos elkövetni - lelkileg megölték a kislányt. Mint ahogy engem tizenegy évesen megölt egy pap. Buzgó hívőként hajnalban eljártam ministrálni, és egy alkalommal, amikor készültünk a misére, a pap a nadrágomba nyúlt és fogdosott. Sírva ministráltam, de utoljóra, és soha többé. Arról már nem is szólva, hogy istent is kiirtotta a lelkemből!!! Akkoriban az ilyen szexuális molesztálást eléggé szigorúan vették. Mikor a nevelőszülőmnek elmondtam, hogy mi történt, iszonyú verést kaptam, még a bot is eltört, amivel csépelt. És rám parancsolt, hogy ezt soha, senkinek nem mondhatom el, mert akkor a kútba dobnak. Ők ugyanis tudták, ha kiderülne, hogy a plébános úr egy gyermeket szexuálisan zaklat, legalább öt-hat év börtönt kapott volna, és a kisváros lakossága nem a papot hibáztatta volna, hanem a nevelőszüleimet és persze engem, mondván, hogy bizonyára rohadt, elvetemült, elfajzott lelences söpredék vagyok.
Nos, egyesek a kislány esetéhez hozzászólva - hálistennek a többség morálisan a védelmére kelt - ugyanígy vélekednek.
Ha a vétkes gyerekek számára semmilyen következménye nem lesz - nem lehet életkoruk miatt - az ügynek, akkor elképzelhető, hogy legközelebb (még gyermekként vagy később már nagykorúként: ölni fognak!!!). A magyar törvények rosszak. Rosszak ebben is, és abban is, hogy egy gyilkosság elévülhet. Ha az elévülés után bárki, bármilyen bizonyítékot hoz fel, nem a tettest ítélik el, hanem azt, aki a tettesnek a jó hírnévhez való jogát csorbítja. (Akik a blogot olvassák, tudják, hogy ennek hátrányait is átéltem. A regényem miatt, egy regény miatt nyolc havi felfüggesztett fogházat rótt ki rám a bíró, és kártérítésként a fővárosi bíróság történetében - ezt maga a bíró fogalmazta meg!!! - a legmagasabb összegű kártérítést, amit - mivel vagyonom nincs - a nyugdíjamból vonnak életem végéig, elvéve havonta a nyugdíjam jelentős részét és megajándékozva vele azt, aki meggyöződésem és az időközben előkerült írásos bizonyítékok szerint, embert ölt, egy fiatal, szép, de sorsüldözött nőt. És mivel annyi idősen, mint immár vagyok, az ember nem lehet ismét állami gondozott, adott esetben marad az utca és a gyors hajléktalan halál. Ez is a lelencesség "utózöngéje". A lelences sors soha, de soha nem engedi el az embert!!!)
Megszakad a szívem ezért a tízéves kislányért, akinek most már mindig ezzel az élménnyel kell élnie, akárhogyan történt is, ami vele történt. És a hat gyerek és a szüleik pedig nyugodtan elkönyvelhetik "gyermekcsínként" a történteket.