HTML

Asperján György

Asperján György író Blog oldala

Friss topikok

  • csaba1959: Két könyvéről tudok ami megjelent: Vészkijárat bejárat, és Vetkőzzünk meztelenre.1976-ban. (2021.10.23. 14:47) Wittner Mariska erényességéről
  • Sheriff_007: @mirnyák: Ez semmilyen igazságszolgáltatás... Másrészt hogy évülhet el 20 év alatt egy ilyen brutá... (2020.12.27. 14:01) RIPORT A NÉPSZABADSÁGBÓL
  • Sheriff_007: Érintettség nélkül és úgy, hogy a gyilkosság idején még rég nem éltem is tombol bennem a düh, hogy... (2020.10.15. 14:19) Labancz Anna 42 éve halott
  • istvankalman: Egy dologban biztos vagyok: A nyomozóhatóság - különös tekintettel az elkövetés időszakára !!! -, ... (2020.10.01. 01:22) Labancz Anna gyilkosa ma 65 éves
  • Szabó Tiborné Hajnalka: @asperjangyorgy: Ez nagyon igazságtalan! Hogy lehet, hogy nem a gyilkos kapja a büntetést, hanem ... (2019.11.30. 14:40) Reménykedés

Linkblog

105 éve született József Attila

2010.04.11. 10:55 asperjangyorgy

Amikor 1928-ban ünnepelték Petőfi Sándor 105. születésnapját, már túl volt népszerűsége csúcspontján. Még sokan hivatkoztak rá, de már egyre kevesebben olvasták. 1945 után néhány éven át ismét nagy nemzeti költőként ünnepelték. A 150. születésnapja még esemény számba ment. Azután folyamatosan csökkent iránta az érdeklődés. Mára jószerivel iskolai olvasmány lett. Attól persze, hogy nemzete, az új generációk elfordultak tőle, még ő a magyar nemzeti költészet egyik legfényesebb állócsillaga. Mindent tudott, amit költőnek tudnia lehetett és mindent megírt. Az utókor szégyene, hogy művészete mind kisebb figyelmet kap.

József Attila fénye is sokat kopott az eltelt húsz évben. A rendszerváltás után egyesek ki akarták tiltani az iskolai tananyagból is. Mára költészetének egy bizonyos része teljesen elhalt. A Munkások iránt nem érdeklődnek az olvasók, a fiatalok számára pedig teljesen idegen vers lett. Pedig aktuálisabb, mint a megírása idején. Miként sok másik verse is.

Ma inkább az identitás-problémáját megfogalmazó versei iránt van - igaz, csökkenő - érdeklődés. Úgy tűnik most, hogy két-három évtized, és teljes mértékben a tankönyvekbe száműzik őt is.

Ma már visszásnak tetszik a Gát utca 3. miliője, ahol 1905. április 11-én, kedden este meglátta a napvilágot. Éppen nemzeti ünnep volt: Ferenc József alkotmányát köszöntötte a lelkes nemzet, köztük a ferencvárosi nehéz körülményűek is. A papa, József Áron a barátjával járta a kocsmákat és időnként hazaszaladt, hogyan zajlik a vajúdás. Közben nem feledkezett meg arról, hogy megismételje fenyegetését: ha Boriska nem fiúnak ad életet, akkor kapja magát és csapot-papot ott hagy. Pőcze Borbála akkor már öt gyermeknek adott életet, de közülük csak két lány élt: a hatéves Jolán és a kétéves Etelka. A vékony fiatalasszony huszonnégy órás vajúdás után hozta természetes úton világra öt és fél kilós gyermekét, aki a görögkeleti vallásban az Attila keresztnevet kapta.

Apja, a félig magyar, félig román vagy tán egészen az József Áron boldog volt, hogy ismét fia született. A gyermek napvilágra jötte után az anyát csak bába látta el. Ekkora magzat megszülése igen komoly kockázat és komoly egészségügyi következményekkel jár. Kórházi ellátással nagy mértékben csökkenteni lehetett volna a későbbi problémákat, amelyeknek egyik következménye lehetett, hogy a mutatós asszonyka lényegileg alkalmatlanná vált a házaséletre. Talán ez is volt az oka, hogy József Áron, az apa mégis a "lelécelés" mellett döntött, és 1908. junius végén magára hagyta az anyát a három kicsi gyermekkel együtt.

Hogy József Attila mégis az lett a magyar irodalomban, akinek ma ismerjük, az zsenialitásán kívül jelentős mértékben köszönhető szép és igen talpraesett Jolán nővérének, aki kimenekítette családját a Ferenc tér világából.

Tény, hogy a Ferenc tér már akkor is felemás arcot mutatott. Lerobbant földszintes épület éppúgy található volt ott, mint polgári jómódról tanúskodó épület és bérkaszárnya (pl. a Ferenc tér 11. alatti ház, amelynek harmadik emeletén lakott legtovább folyamatosan a család: 1916 nyarától a mama 1919. december 27-én bekövetkezett halálig. Illetve József Attila egy kicsivel tovább: ő a kritikus napokban éppen lent tartózkodott Szabadszálláson, a mama szülőfalujában, a rokonoknál, hogy ennivalót szerezzen nagybeteg édesanyjának. A két nővér abban az időben már dr. Makai Ödön fennhatósága alatt, a VI. kerüketi Lovag utcában élt. Az új év első napjaiban hazatért kamasz már nem találta édesanyját, időközben eltemették a fiumei-úti temetőben. Egyedül, mintegy tíz napig, még egyedül a Ferenc téren lakott, s akkor Jolán növére ügyeskedésének köszönhetően ő is beköltözött a Lovag utcai polgári lakás cselédszobájába, amelyet Etelka nővérével osztott meg.

Hogy ez a hatalmas váltás mi mindent idézett elő a kamaszban, majd később a Szegeden, Bécsben és Párizsban, végül Budapesten egyetemistáskodó József Attilában, aki soha nem tett záróvizsgát, arról sokat olvashatunk verseiben és a róla szóló értelmezésekben. A lelki problémák, identitás-zavarok, a kor nyűgei és körülményei vezettek el azután Balatonszárszóig, az öngyilkosságig.

Mindezekről, sok mindenki más mellett, én magam is írtam Fogadj szívedbe című életrajzi regényemben, amely jelentős mértékben támaszkodik Szabolcsi Miklós négykötetes monográfiájára (mint mindenki más, József Attiláról szóló munkája is).

József Attila életének ma már alig van élő tanúja. Meghalt barátja és szerkesztőtársa Fejtő Ferenc is (nem messze nyugszik a József család sírjától). De még él a halálakor nyolcéves unokahúga, Makai Zsuzsa, és az akkor még kicsi fiúcska Makai Ádám, akinek nincsen emléke a költőről. Egyetlen felnőtt él már csak, aki személyesen is jól ismerte József Attilát: a 98 éves Radnóti Miklósné. József Attila gyakran megfordult Radnótiék lakásán, és Fannival személyes ismeretségben állt. Most özv. Radnóti Miklósné éppen beteg, elfekvő kórházban van. Szeretne hazamenni, de az illetékes önkormányzat még nem tudja, hogy az otthoni ápolás költségeit biztosítani tudja-e.

"Minket is elfelednek végre lugasok csendes árnyain" - írta József Attila. Sajnos, ez a zsenik, a nemzet mártírjainak sorsa is. Az új generációk többsége nehezen olvas, és éppen ezért nem olvas. Verset pedig végképp nem. Sem Petőfit, Sem Arany Jánost, sem Kosztolányit, sem József Attilát. Hogy csak néhány nevet említsek. Nélkülük pedig nincs magyar nemzet, és nincs nemzeti identitástudat. Nélkülük nincs értelmes és élhető jövő. Talán majd ráébrednek erre, de félő, hogy késő lesz, nagyon késő.

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://asperjangyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr621911419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asperjangyorgy 2010.04.11. 15:09:46

A STOP ÍRÁSA:

Költészet napja: miért nem olvasunk vereseket?

József Attila, költészet, vers, Nagy Attila, olvasásszociológia

1964 óta április 11-e a költészet napja Magyarországon. A dátum az 1905-ben e napon született József Attila születésnapját idézi. Sajnos a költő verseit ma már egyre kevesebben idézik, mint azt a STOP által megkérdezett olvasásszociológus, Nagy Attila állítja.

A szakember tapasztalata szerint honfitársaink manapság egyre kevesebben olvasnak szépirodalmat, és ebben a kevésben is elenyésző a versolvasók száma. Az emberek jelentős része semmit sem tud a költészet napjáról, némelyek még József Attiláról sem igen hallottak, vagy ha igen, nem tudják hová tenni. Egy másik, lényegesen szűkebb réteg viszont mindent tud, és borzasztó hiánytüneteik vannak.

Hiányérzetük több okra is visszavezethető. Nagy Attila rámutatott, hogy mára szinte teljesen kiveszett a médiából a költészet. Az írott sajtóban vagy legalábbis mellékleteikben rendszeresen megjelentek kortárs költők addig publikálatlan művei, és a közszolgálati rádiókban és televíziókban is gyakoriak voltak az irodalmi, részben verseket bemutató műsorok.

Mára döbbenetesen megfogyatkozott az ilyen publikálások és produkciók száma, a közszolgálatiak közül legfeljebb a Duna Televízió szentel egy-egy műsorszámot a költészetnek valamilyen aktualitás, évforduló kapcsán.

Pedig a metaforikus, játékos közlésmód intellektuális belső munkára készteti a befogadót, amit szerencsére tudnak még a mai óvodapedagógusok is. A kicsik még sokat szavalnak, ám iskolás kortól megreked ez a folyamat, amiben a szülőknek, a családnak is nagy szerepe van. Ma már a felnőtteknek is csupán szűk rétege idéz gyermekének verseket, mondókákat, így az iskolai pedagógusok, irodalomtanárok magukra maradnak.

Az ember azt gondolná, a versek éppen rövidségük miatt is lehetnének népszerűbben a gyorsasághoz szokott internetes olvasók, jórészt gyermekek, fiatalok körében. Ráadásul a költemények azok a legkisebb közös pontok, amelyek pártsemlegesek, hisz többségükben olyan egyetemes emberi kérdéseket fogalmaznak meg, mint a születés, a halál, a szerelem, a tisztesség. Mégsem érik el a zömmel politikai szempontból kiválasztott lap-, televíziós és rádiós szerkesztők ingerküszöbét, akik elsősorban politikai üzenetekkel igyekeznek kiszolgálni kenyéradóikat, így olvasóik, hallgatóik és nézőik is versek nélkül maradnak.

Nagy Attila beszámolt egy, a napokban közölt kutatási eredményről. Német kutatók hatvan, felerészt német és francia újszülött sírását elemezték, és arra a megállapításra jutottak, hogy mindegyikőjük a saját anyanyelvén sír, vagyis a gyermekek nyelv- és beszédtanulása már az anyaméhben kezdődik. A kutatók a sírásmintákból frekvenciaspektrumokat, a dallamkontúrt és a maximális hangmagasságot vizsgálva észlelték, hogy a német újszülöttek sírásának dallama gyakrabban kezdődött tetőponton, majd a vége felé elhalt, míg a franciáké épp fordítva.

Az olvasásszociológus emlékeztetett arra, hogy például Svédországban a szülési tanácsadáson minden kismama kezébe nyomnak egy verseket, mondókákat tartalmazó kötetecskét, arra biztatva őket, hogy rendszeresen olvassanak belőle magzatuknak, lehetőleg az édesapával felváltva. Magyarországon még elég távol állunk ettől. A szakember úgy véli, az anya- és csecsemőgondozók, a védőnők, gyermekorvosok és pedagógusok képzésébe be kellene építeni ezt a fajta tudást, és akkor több lenne a versolvasó, versszerető gyermek és felnőtt idehaza is. Mert - mint Nagy Attila kihangsúlyozta -, ha emberek, magyarok, európaiak akarunk maradni: kellenek a versek!

Szerző: Bencsi

Cs. Ildikó 2010.04.16. 08:21:59

Tisztelt Asperján Úr!
Sajnos írása mondanivalójának legékesebb példája, hogy egyetlen hozzászólás sem érkezett ezen bejegyzéséhez. Ha azonban gyilkosságról, összeesküvés elméletről ír, azonnal számtalan hozzáértő akad a témában, és mindenkinek van véleménye...
Nem rég olvastam egy szakvéleményt, mely szerint az iskolai irodalom oktatás már elavult, és nem érdekli a tanulókat. Ennek okát annak tudta be a szakértő, hogy a ma tanított írók és költők túlságosan rég éltek, így nem tudják valójában megszólítani az olvasót, illetve nem tudnak mai értékrend szerint tanítani. Fontos lenne kortárs írók, költők műveit tanítani, akik mind nyelvezetben, mind korban, mind problémákban közelebb állnak a tanulóhoz. A vélemény József Attilát is érintette, mint mozgalmi költőt. Elgondolkodtam: jobb lenne, ha gyermekeink pl. Turczi Istvánt, mint korunk ünnepelt költőjét, olvasnának József Attila helyett? Én biztosan nem szeretném. Kifejezetten kiráz a hideg a gondolattól, hogy az Ódát lecserélnék a Nemi Szerver című kortárs remekműre. Számomra József Attila esendőségében is az örök érték képviselője.
Nagyszerű lenne, ha több olyan életrajzi alkotás jelenne meg, mint az Ön " Fogadj szívedbe" című könyve. Talán pont ezen lenne érdemesebb változtatni az oktatásban: megpróbálni közelebb hozni a költőt, mint embert. Ez az, amit Ön fantasztikusan megvalósított könyvében. Őszintén mondom: nem értem, Önt miért nem tartották még érdemesnek Kossuth díjra?

Őszinte tisztelettel,
Cs.Ildikó

Józsa 2010.04.16. 09:51:37

A kommenteket olvasva, a következők jutottak eszembe:
Mi még úgy tanultuk, hogy egy gőgicsélő csecsemő hangpróbálgatásaiban nem csak az anyanyelvére jellemző hangok ismerhetők fel. Gyakorlatilag egy magyarként született csecsemő is akadály nélkül megtanítható pl. a kínai nyelvre. Már ez is változik, mint minden jó dolog?
Csodálkozom, hogy a svédeket állítják elénk példaként. Kötetek találhatók azokból a mondókákból, dalocskákból, az anyai költészet versikéiből, dajkarímekből,amelyeket Kodály Zoltán tanácsára még időben összegyűjtöttek, kötetekbe rendeztek. Nem minden nép van ebben a szerencsés helyzetben: pl. a japánok a magyar 2-3 hangú dalocskáinkat fordították japán nyelvre, mert náluk ezek "elfelejtődtek". Voltam néhány élelmes vállalkozó zenebölcsijében, ahol nyüzsögve körbeülnek az anyukák, csecsemőjükkel az ölben, és kalákában játsszák a simogatókat, ringatókat, lovagoltatókat,höcögtetőket. Elszorult a szívem, mert ez is nagyüzemivé lett. Épp az intimitás vész el, amikor az anya, tanúk nélkül, csendesen van együtt a babájával. De igaz, legalább így.Hogy aztán a gyermek ebből mit fogad be, majd elválik 10 év múlva.Mikor, és hol tanulhatnák meg a szülők ezeket a mondókákat?A nagyitól már nem, hiszen sok fiatal szülő az ország másik végén kénytelen keresni a boldogulását, a nagyi meg eltemeti magában azokat a versikéket, melyekkel bodogan szórakoztatná alig látott unokáját. Nincs már generációról-generációra hagyományozás sem. Könyvből biflázni ezeket a mondókákat-ahhoz meg nagy elszántság, felvilágosultság kell.
Hogy nem olvasnak szépirodalmat az emberek? Ha igaz a statisztika, hogy a tanulók nagy százaléka funkcionális analfabétaként hagyja el az iskolát, tehát a betűket, szavakat összeolvassa, de a jelentéssel már nincs tisztában, akkor csodálkozunk?Hogy ráadásul a szavak mögötti átvitt godolatokra meg fogékony legyen ezen felül is?Mi hogy szoktunk rá az olvasására? Kezdetben a szüleink olvastak nekünk, s mikor a kíváncsiság türelmetlenné tett, nem tudtuk kivárni az esti mesélést, rákaptunk, hogy mi folytassuk a félbehagyott történetet. Ahogy olvasom, ma átlag 7 percet foglalkozik egy szülő a gyermekével, direkt csak rá figyelve. Ebbe egy mese elolvasása nem fér bele. Aztán egy meséről, versről,novelláról beszélni is kellene valakivel. Tehát annak a valakinek is tudnia kellene, mit is "üzen" az az olvasmány, kíváncsinak is kellene lennie az én véleményemre, neki is kellene legyen közlendője. Ilyen világban, amelyben élünk, van erre idő? Most indul egy show műsor, amelynek lényege a rohanás:van a válaszra néhány másodperced, tudod,bent maradsz, nem tudod, kiestél, "mégy a levesbe" Ilyen közegben el lehet várni az elmélyülést, gondolkodást,gondolatcserét?
A Kossuth-díj. Lehet, hogy Asperján úr olyan közegben, ahol L. A. megkapta ezt e díjat, s nyomban el is hallgatott,nem biztos, hogy vágyna arra, hogy "adják neki" ezt.

FairyFeller 2010.04.16. 12:16:36

@Cs. Ildikó:

Kedves Ildikó!

A magam nevében igazat adok Önnek. Könnyű látni, hogy az utóbbi huzamosabb időben gyakorta megalapozatlan túlzásokba estem, paranoid gondolatokkal árasztottam el ezt a jobb sorsra érdemes blogot. Már el is ismertem, és megfogadtam, hogy ügyelni fogok: ne adagoljam túl "magamat" itt ezen a fórumon.
Ez nem sértődöttség részemről, hanem elismerés, megpróbálok körültekintő lenni. Azt úgy sem tudom megállni, hogy időnként ne szóljak hozzá, hiszen Asperján úr rendre érdekfeszítő témákat, jó gondolatokat vet fel és fogalmaz meg.

Igyekszem háttérbe vonulni, nem "elterelni a témát", állandóan konspiráció nyomaira utalni. Itt csupán annyit jegyeznék meg, objektíve: nekem is vannak jó gondolataim, amelyeket igyekszem megfogalmazni, olykor felemás sikerrel.
Ezzel persze átcsaptam, nem is egyszer az "okoskodás" kategóriájába, amely senkinek sem szimpatikus (magamnak sem).

Asperján úrnak jelenleg egy könyvét olvasom, nem érhetek fel bizonyos fennkölt témakörökhöz, ha én József Attila kontextusában hozzászólnék, az csupán visszájára sülne el.

Ez így helyes, Ön, illetve mélyen tisztelt Józsa és más bloggolók nálamnál például kompetensebbek eme bejegyzés kommentálásában.

Nagyon örülök, hogy Ön, illetve Józsa gondolatait is olvashatom, már komolyan azt hittem, hogy vannak olyanok, akiket "kiszorítottam" azzal a tartalommal, amellyel az utóbbi időszakban elárasztottam Asperján úr blogját. Szerencsére azért van bennem önkontroll, továbbra is igyekszem fejleszteni magamban.

Tisztelettel: FairyFeller (aki nem nő!) :)

(a nick egy Queen dal, a "The Fairy Feller's Master Stroke" után következik)

Cs. Ildikó 2010.04.16. 13:21:24

@FairyFeller:

Kedves FairyFeller!
Mea culpa, bejegyzésem első sorait nem Önnek szántam, nem Önről írtam, csupán tény megállapítás volt- lehet, hogy kissé cinikusra sikerült.Elnézést!
Személyes megjegyzésem: bevallom: mióta a blog a korábbiakhoz képest témát váltott, nem követem napi szinten a bejegyzéseket. De neve alapján sem gondoltam, hogy Ön nő lenne, bár eddig nem a Queen számra, hanem Richard Dadd festményére gondoltam. Mindenesetre megnyugtató, hogy inkább a dal miatt választotta nicket:-D
Megkérdezhetem, melyik könyvét olvassa Asperján úrnak?
Kérem, hogy semmiképpen ne vonuljon háttérbe, cserébe én leszokom a pikírt megjegyzésekről;-)
Üdvözlettel,
Csaba Ildikó

asperjangyorgy 2010.04.16. 14:45:46

Kedves Cs. (illetve Csba) Ildikó!
A megjegyzése teljes mértékben helytálló, ezt mutatják a látogatottsági statisztikák is. Úgy vélem írásából, hogy ezt csupán mellékes (ám fontos) megjegyzésnek szánta, és nem minősített vele senkit. (Korábbi hozzászólásaiból is tudom, hogy nem az az alkat). Igen, az embereket jobban izgatja egy-egy bűnügy, illetve annak fejleménye, de a kettőt sem ön, sem FairyFeller nem keveri össze. Mindkettőnek megvan a maga helye. Sajnálatos, hogy rettenetes dolgok történnek mindennapjainkban, szörnyű gyilkosságok, és napi rendszerességgel. És még sajnálatosabb, hogy mindenapjainkból kikopig a költészet, eltűnnek nemzeti nagyjaink és a helyükön érzelmi sivárság fakad fel. Ez lehetetlen és tarthatatlan helyzet, még akkor is, ha pontosan tudjuk az okát. Elismerő sorait köszönöm. Őszintén szólva, nem vágyom a Kossuth díjra, azt ki kell érdemelni, én pedig már nem akarok semmit kiérdemelni, és mivel nincs ilyen törekvésem, a vágyaimat is erősen korlátoznom kell.öm. Számomra nagy öröm, hogy olvasta munkáimat és elismeréssel szólt róluk. Köszön

asperjangyorgy 2010.04.16. 14:50:34

Kedves Józsa!
Én mindig egyet értek Önnel, és most különösen. Igen, tarthatatlan állapot alakult ki, és tudatunkban meghalnak nemzeti nagyjaink. Azért is, mert az életünkben sokkal fontosabb (lehet náluk fontosabb?) dolgok tolakodtak előtérbe, pl. a mindennapi megélhetés, amelynek nem lett, nem lehetett sok-soki ok miatt része az, hogy tudjunk olvasni, hogy érdeklődjünk múltunk eseményei és a szépirodalom iránt. Lehet bármink, elérhetünk bármit, ha nem ismerjük azokat a műveket, amelyek a nemzeti tudat letéteményesei, valójában üres gépek vagyunk, akiket a társadalmi (politikai) szükségletek éltetnek. És nem igen látszik kiút. Ha egy nemzet felnövekvő generációi nem tudnak az olvasáson keresztül a múlthoz, a űvészetekhez s így önmagukhoz kapcsolódni, soha nem lesz sem személyes, sem nemzeti identitás-tudatuk, és kimúlunk Európa közepéről, mint nemzet, mint magyarok, és azt mondom, ha ez megtörténik, akkor nem is érdemlünk mást Üdvözli A.Gy.

asperjangyorgy 2010.04.16. 14:58:30

Kedves FairyFeller!
Nem akarom más gondolatait magyarázni, hiszen az illető megtette saját maga. Szó sincs róla, hogy akár Önt, akár az életünk mindennapi szörnyűségeire a figyelmet felhívó bejegyzéseit kárhoztatta volna Cs. Ildikó. A megjegyzése két irányba tekintett, s mindkettő jogosultságát elismerte. Igen, én is nagyon fájlalom, hogy a József Attiláról szóló bejegyzésemre és a költészet napjára vonatkozó komment nem érkezett. Fájlalom, hogy nincs igazán érdeklődés nemzeti irodalmunk klasszikusai iránt. De ez nem jelenti azt, hogy Önnek nagyon fontos híradásaival háttérbe kellene vonulnia. Számomra is és mindenki más számára, aki az életünkre figyel, fontosak ezek a bejegyzések, a gondolatai, a véleménye. És ezt Cs. Ildikó sem vonta kétségbe. Csupán azt a szomorú igazságot állapította meg, hogy a rettenetes események (lásd tényői családírtás) az életünk mindennapjaivá váltak, miközben fájdalmasan kiszorult az érdeklődésből, a tudatból és az öntudatból az, ami segíthetne abban, hogy ilyen borzalmak ne következzenek be. Mert az érzelmi elsivárosodás (is) vezet oda, hogy lassan a problémák legkézenfekvőbb megoldásának a másik kiirtása tűnik. Máspedig amíg egymást öljük, mi emberek, addig nem is vagyunk igazán érdemesek erre a fogalomra és megnevezésre. Örülök, hogy közben tisztázták az ok nélküli félreértést. Szívélyesen üdvözli A.Gy.

Józsa 2010.04.16. 17:15:37

Kedves Író Úr, Kedves György!
Valóban gyönyörű gondolatokat olvashatunk itt-ott: egy nemzet olyan jövőt érdemel, amennyire a múltját becsüli. Vagy: minél mélyebben, szilárdabban fúródnak a mélybe egy fa gyökerei, annál magasabbra törnek az ágai.
Valamikor tanultunk a katarzisról. Amikor az ember, találkozva a széppel, jóval, művészivel, átrendezi gondolatait, s jobbá, erkölcsösebbé válik általa. Tanultuk a 3 feltételt:1. Értékes alkotás, mely hordozza azokat a gondolatokat, ami által jobbak lehetünk. 2. Befogadó: az érzékeny,ember, aki megérti, felfogja a mondanivalót, s a szerint cselekszik, él. De hogy ez a találkozás megtörténjen, ott áll a közvetítő/3/, aki megszervezi a találkozást a mű és a befogadó között.Művek vannak, csak ki kell válogatni, sorba kell őket rendezni az életkornak megfelelően. Gyerekeink szépre, jóra éhesen születnek, tehát befogadó is volna. Akkor azzal van a baj, aki segít megszervezni a találkozást, aki kézen fogná a gyereket, s felfedezné vele együtt a Szépet? S ez nem feltétlenül a sokat szidott pedagógus lenne. Hiszen a szülő, ha azt az időt, amit a család pl Győzike előtt tölt, vagy nézi a celebek idétlenkedéseit, egy jó könyvvel felszerelkezve töltene, beszélgetne, akkor ennek haszna a nemzet gondolkodásában is meglátszana. Nem véletlen, hogy az ókori görög városállamok némelyike kötelezővé tette polgárainak, hogy rendszeresn vegyenek részt a drámák, tragédiák megtekintésében, mert abban bíztak, hogy a közösen átélt élmények hatására a gondolkodó, érzelmileg fejlettebb emberek élete is gazdagabb lehet. Itt kell elítélni azokat, akik nem törődnek ma azzal, hogy milyen, erkörcsöt romboló vírusok omlanak ránk naponta.
Pedig a gyerek érzékeny! A szépre, a rosszra egyaránt. A kislányom alig volt 7-8 éves, amikor olvasta Salten: Bambi-ját. Sírást hallottam a szobájából. -Anya, olvasd el! Két elsárgult levél beszélget a fán. Ez olyan, mint ha két idős ember készülne az elválásra, a halálra. Most!...Anya, az a 3 pont azt jelenti, hogy bekövetkezett? Kell egy ilyen gyereket az idősek szeretetére direkt nevelni? Megérti, hogy a csend, a ki nem mondott szó néha több, mint a felesleges, üres beszéd.
Lehet, hogy elkalandoztam. De vajon mindig másokat kell okolni, ha érzéketlen, tébolyult gyerekeink lesznek, nőnek fel? Nem otthon, a gyerekszobában kell az okokat keresni? Inkább az elfecsérelt, ki nem használt perceket, órákat kell okolni. Mert amit a gyermekkor elront, az később már nem javítható, nem pótolható.

FairyFeller 2010.04.16. 22:08:55

Kedves György, kedves Ildikó, Józsa és minden kedves Bloggoló! :)

Nincs semmilyen rossz félreértés. Amiket fentebb leírtak, 100%-san egyetértek velük. Én is nagyon sajnálom, hogy kulturálisan, mentálisan, műveltségileg ilyen szinten hanyatlik a magyarság, az ország, különösképpen az új generáció.

Tudom, hogy Önöktől csakis tanulni lehet. Már régen kifejeztem tiszteletemet Józsa irányába, Asperján úr irányába, akit a könyve, könyvei által jobban is megismerhetek, mint ezen blogon keresztül és ezúton fejezném ki Ön irányába is, Ildikó.

Őszintén emelem a kalapom, hogy azonosítani tudta a szóba került festményt (The Fairy Fellers Master Stroke), különös műveltségre vall.

Bevallom, én az 1974-es Queen dal után szereztem tudomást a létezéséről, maga -az akkor még fiatal- Freddie Mercury szerezte a hasonló című számot (Ő is egy elég művelt fazon lehetett, tekintve hogy saját dalszövegeiben nagyon speciális mitológiai, illetve gyakran történelmi, vagy irodalmi motívumokat idézett meg).

"Irígyen tisztelek költőt és festőt, ki helyettem mutatja meg: mi lakik mélyen a szívemben..."

Zorán után

Így vagyok a zseniális Queen együttessel, ugyanígy viszonyok a csodálatosan emberi József Attilához (én úgy vettem észre a környezetemben, hogy főként nők olvassák), csak mint a pótolhatatlan Asperján Györgyhöz, akinek jelenleg az: "A Labancz Anna gyilkosság" c. regényét olvasom. Talán senkit nem lepek meg ezzel, hogy éppen ezt a történetet olvasom. Elhatároztam, hogy minden művét el fogom olvasni az Író úrnak, egy az én személyemhez szabott sorrendben.

Különösen érdekfeszítőnek találtam az "A Labancz Anna gyilkosság" (amellyel kapcsolatban, ha végigolvastam, lesznek kérdéseim a blogon), illetve a "Jézus és Júdás aktája".

Ez utóbbit már megrendeltem.

És végül köszönöm kérdését, Ildikó!

The Fairy Fellers Master Stroke

festmény és dal egyben: www.youtube.com/watch?v=i7-9eAal_x4

sóder 2010.05.17. 12:26:51

2010.április 11 A költészet napja. A magyar sorsvállalás sorsválasztás napja

József Attila életének és humán esztétikájának megfejtett üzenete szól e napon a Magyarokhoz.
A páneurópai státusqo és a szent-szövetségi Európa bűnszövetségi idegen és Magyarországot áruba bocsátó érdekvolta a magyar sorskérdés konstansa, A II. vh. kimenekítő gyémántvonatai nemcsak embereket elárulók vagyonával kondicionálta a háború nyereségeként az angolszász ihletésű banki profitot, de „selyemgombolyító üzemében” készült selyemülésekkel párnázott vonatain más kocsikban a véres vagonos kivégzések magyar jézushívő áldozatainak árucsereértékét adta bele a „bécsi büdzsébe”.Igen. Már előre és akkor.
Azt az akkori és a mai humanistát, aki a Magyar-Kárpát Humanista Unió internacionalista magyarságának együttlétéért, kardinálisan a magyar állampolgárságban egyesülő és alkotmányos interregionális békeszövetség indíttatásának szellemében küzd –halálra ítélte és ma is-népirtásra ítéli a háborús nyereségvadász hatalom.
Azt a magyar népforradalmár értelmiségit, aki akkor és ma hazánk össztársadalmi érdekeiért kiálló vezérképét és a közös páneurópai fasizmus ellenességét képviseli ,organikus népi írói közösségéből idegenek vetették ki úgy, hogy a genocidium vérpadjára szánták. Költőnk leleplező tanúja volt a hazánkat bűnbakkonccá odadobó és kollektív bűnössé nyilvánító összeesküvéselmélet hiénáinak gyilkosság elkövetésekor.
József Attila- Népünk krisztussorsú Üdvöse! Élő és ható magyar intelligenciád mégis morálja velünk van, mert gyötrött mártír hűségeddel meggyőzted a világot. Veled egy lelkiismeretben a magyar mindenkor kitartva csakis a szétzilálással átgenetizálni próbált EGYÜTT- LÉT állapotában fellépő problémamegoldóképesség szimbiózisával sohasem sorstalan, hanem SORSVÁLLALÓ és az Isten fiúságában Testvér marad! Ne hagyd a szíved, ne hagyd az agyad, ne hagyd magadat Magyar!

rugach 2010.05.20. 13:01:59

ISTEN

Láttam Uram, a hegyeidet
S olyan kicsike vagyok én.
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
Odatenném a szivemet,
De apró szivem hogy tetszene néked?
Roppant hegyeid dobogásában
Elvész ő gyönge dadogása
S ágyam alatt hál meg a bánat:
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek
Szivükben szép zöld tüzek égnek
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az utjuk végén -
Meg nem zavarlak, én Uram,
Elnézel kis virágaink fölött.

1925 ősze
süti beállítások módosítása