Amikor ma mécsest gyújtok hallottaim emlékére, mécsest gyújtok neked is, Horák Nóra. Lassan két éve, hogy a földben vagy, megtértél a nagy mindenségbe, ahonnan éppen hogy csak megérkeztél. Megérkeztél fénynek, ragyogásnak, szeretetnek, szerelemnek - életnek. Megérkeztél és mindent megtettél, amit gyermek fejjel meg lehet tenni, hogy az életed célokat kövessen, hogy a magad teljessége felé léphess, a saját hited szerint boldog légy és hasznos egy szűkebb közösségnek és a nemzetnek. Hogy dolgozva, olykor csalódva, de kitartással gyarapodj lélekben és tudásban, gyermekeket nevelj, édesanya légy és majd sok-sok év múltán szépen és méltón öregedj, míg visszaadod tested és szellemed annak a bennünket körbeölelő nagy egésznek, amely szintén véges, miként mi emberek. De te ifjú csillagként múltál el egy szennyes vágyú, erőszakos, ostoba, célok és remények nélkül tenyésző vadbarom kénye szerint.
Ő él. Egészséggel, meghízva, sunyin téged okolva mindazért, ami bekövetkezett. Megpróbál befeketíteni, megpróbál lejáratni. A csinos ügyvédnő tanácsait követve belehazudik édesanyád arcába és lelkébe. Közben soha nem mer ránézni. Nem mintha tisztában lenne bűnének iszonyatával. Ő ilyen, és mert ilyen, következetesen eleget tesz az ügyvédnő útmutatásainak, akinek - láthatóan - nem az igazság fontos, hanem egy gyilkos érdekei. Egy gyilkosé, aki hullarabló is, hiszen elrabolta a hallott értékeit, annak a halottnak az értékeit, akit ő fojtott meg, akit ő tett holttá.
Nem tudunk feltámasztani, Horák Nóra, de emlékszünk rád. Fejben tartjuk, hogy még csak 16 éves lennél, még csak tizenhat, és már lassan két éve odaát vagy a nagy és közönyös semmiben, ahova minden földi lény, ember és bogár tart.. Amibe majd talán ötven vagy hatvan év múltán a gyilkosod is belevész. Sajnos, a gyilkosok sokáig élnek, s minden megadatik nekik, amit másoktól elvettek: család, boldogság, gyerekek. Él és boldog nagypapa Labancz Anna gyilkosa is, aki tette után egyetlen napot sem ült, és éjszaka nem rémüldözik a saját aljas tettétől, amellyel kiírta magát az emberek világából. Miként P. József, aki a maga tízperces undorító gyönyöréért feláldozott téged, Horák Nóra.
És lám-lám, a bíróságnak kell, kellene bizonyítani, hogy valóban ő ölt meg téged. De a közvetett bizonyítékok, mivel ugye tanú nem volt, csökkenthetik és minden bizonnyal csökkenteni fogják az ítélet súlyát. Nehezen képzelhető el, hogy 15 évnál többet kap, és még csak 41 éves lesz, amikor szabadul. De lehet, hogy jó magaviselete következtében még előbb.
Tehetetlenül nézzük, amint a bíróság kényelmesen, körülményeskedve, a jogrend előírásait követve pepecsel P. Józseffel, a kihallgatásokon újra és újra tanúként hallgatva ki édesanyádat, aki újra és újra lelkileg meghal a gyötrelemtől, attól a tudattól, hogy a kislánya gyilkosával kell alkudoznia bírósági utasításra. Neki kell bizonygatni, miközben a gyilkosod és meggyalázód közönyösen hallgat és az ügyvédnő segítségével megpróbálja a lehető legsúlyosabb ítéletet kivédeni.
Tehetetlenek vagyunk.
Össze kell szoknunk a fájdalmunkkal, a veszteségünkkel.
Ég a mécsesem, a mécsesünk: érted, Horák Nóra és magunkért. Most a gyász napján a kicsi lánggal az életedet idézzük, a lelked tüzét, az életed fényét és ragyogását. Csak ennyit udunk tenni érted, de ezt, akik önmagunkat is igyekszünk becsülni, feltétlenül megtesszük.
