Nagyszerű bíróságunk, szembeszállva az ügyészség indítványával, szabadlábra helyezte a West Balkan buli öt érintettjét. Szabadlábon védekezhetnek.
Az első csatát megnyerték az ügyvédek.
És ez előre vetíti, hogy - mint már írtam - a sok bába, illetve vétkes között eltűnik a gyermek, vagyis a vétek, s megússzák az egész botrányt.
Érdekes, hogy a bíróság nem mérlegelt, és nem döntött úgy, hogy az öt előzetesbe helyezett között lehet olyan, akit közvetlen felelősség terhel a három lány tragédiájáért. A bonyolítást végzőket, illetve az őket irányítókat mindenképpen. Kiderült ugyanis, hogy nem az ilyen rendezvények bonyolításában szakképzett őrző-védőket alkalmaztak, hanem alkalmi embereket, akik közül vagy volt valakinek ilyen tapasztalata vagy sem. Az egész esemény bonyolítása - a ruhatár elhelyezése, a beengedés módja, a már bentlévők mozgásának koordinálatlansága és még több más hiba - arról tanúskodik, hogy nagy felelőssége van annak, aki ezeket az embereket alkalmazta. És persze külön felelősségük van az alkalomszerűen alkalmazottaknak, hiszen olyan munkát végeztek - többségükben minden bizonnyal -, amihez nem értettek.
Meghalt három fiatal.
Haláluk egyértelműen azért következett be, mert egy ilyen nagyságú rendezvényre alkalmatlan épületben tartották a "bulit". Ami nagy buli volt a rendezők, a helyiséget bérbeadók számára. Az egykor áruháznak készült épület nem rendelkezik azokkal az adottságokkal - még ha korábban volt is ott nagy tömeget befogadó rendezvény -, amelyek biztonságosan alkalmassá tennék nagy tömeget befogadó rendezvény bonyolítására. (Elég ha csak azt az apróságot említem, hogy a ruhatár a harmadik szinten volt, miközben azt minden körülmények között a földszinten vagy az első emeleten kellett volna berendezni, mégpedig konrollált módon).
Drága Emese, Kinga, Rita, ti gyanútlan áldozatok, ti a jelen körülmények, a pénzéhség áldozatai, ennyit értek a magyar bíróságnak. Ilyen mérlegelés nélküli döntéssel lenullázott benneteket. Nem számít a halálotok. Nem számít, hogy ti abszolut vétlenek voltatok, vagytok, és minden tekintetben, amint beléptetek a rendezvénynek helyet adó épületbe, az épségetekért azok feleltek, akik az épületet bérbe adták (körültekintés nélkül: van-e engedélye a szervezőnek stb.), a szervezők, a lebonyolítók és a bonyolítást ( a beengedést) közvetlenül végzők.
Nem számítotok a magyar bíróság számára. Tudom, hogy még hosszas nyomozati munka kell a felelősség arányainak megállapítására. De a bíróság üzenhetett volna a magyarországi közvéleménynek: ami megtörtént, súlyos emberi múlasztás következménye, tehát már most, közvetlenül az esemény megtörténte után be kell zárni azokat, akiknek mulasztása miatt bekövetkezhetett, ami bekövetkezett.
A magyar bíróság az érintettek kiengedésével, véleményem szerint, mást üzent, azt üzente, hogy akik bűnt követtek el, nyugodtan folytathatják bűnös tevékenységüket. (NEM EZ AZ ELSŐ ESET!!!)
A magyar bíróság ezzel véleményt mondott önmagáról is, s mint már annyiszor, ismét bebizonyította teljes alkalmatlanságát arra a tevékenységre, amit az igen jól megfizetett bírók végeznek - slendriánul, bizonyos érdekek elvtelen kiszolgálóiként (korábban erre már annyi, de annyi példát felsoroltam!!!). Mert hogy nem a törvények, a jog szellemét követik, abban biztosak lehetünk. Ha azt követik, akkor nem ilyen káros üzenetet küldenek a magyar közvéleménynek, amely majd döbbenten fogadja az érthetetlen és magyarázhatatlan, tegyük hozzá: (véleményünk szerint) felelőtlen döntést.
Mert az érintettek folytatni fogják káros tevékenységüket (legfeljebb más nevén), továbbra is kijátszva a gyengécske, mert pénzzel előre megvásárolt szabályozást.
A bíróság azt üzente, hogy Emese, Kinga, Rita a halálotok nem kiált az égre. A halálotok mindennapi eseményként kezelhető. Ennek megfelelően évekig tartó pereskedés kezdődik, és a felelősség mérlegelgetése, megosztása során bocsánatossá enyhül, ami megbocsáthatatlan. Amiért valakinek vagy valakiknek mindenképpen felelniük kellett volna, hogy ha nem is támaszthatók fel az áldozatok, de bennünk legalább kicsit a helyükre billenjenek a dolgok, egész pontosan a sokszor és sajnálatosan megcsúfolt igazságérzet.