Nagy naivitás volna, ha hinnénk az igazságszolgáltatási gépezet függetlenségében. Az ügyészségen és a bíróságokon nem szentek dolgoznak, hanem emberek, akik mindig is a politikai széljárásnek megfelelően értelmezik a jogszabályokat, s ha akarják vemhes, ha akarják nem vemhes. Talán elég, ha példaként Kulcsár Attila lasan tíz éve húzódó ügyét említem meg. Húsz-harminc milliárd forint kavargott-kevergett, aztán ennek egy jelentős része szőreszálán eltűnt. Elvileg ezért valakinek csak felelnie kellene. Jól tudjuk, hogy az osztrák rendőrség által kiadott fiatalembert az ügyészség a bűncselekményéről kellemes piknik keretében hallgatta ki, aztán született olyan ügyészségi határozat, amellyel - láthatóan - túl sokat kezdeni nem lehetett.
Egy nagy tapasztalatú bíró tárgyalta Kulcsár és társai ügyét. Ez a bíró talán nem egészen véletlenül, hanem egyfajta megrendlésre hatalmas baklövést követett el a móri ügy gyanúsítottjainak tárgyalásán. (Igaz, azt megelőzően már a rendőrség és az ügyészség is hibázott. Mivel az igazi gyilkosokat nem találták, a politikának viszont szüksége volt rá, hogy az igazságszolgáltatás bűnöst találjon és a közvélemény megnyugodjon, kineveztek tettesnek valakit, akit aztán el is ítéltek életfogytiglani börtönre).
Nos, az a bíró, aki az ítéletet meghozta, vagyis hatalmas törvénytelenséget követett el, úgy tárgyalta Kulcsár ügyét, hogy - nagy gyakorlata mellett - olyan alapvető eljárási hibákat követett el, amilyeneket egy kezdő bíró sem merne vagy tudna elkövetni, amiből következik, hogy talán ez a tárgyalási szisztéma nem is volt akkora véletlen, mint amilyennek látszik. Lehetőséget teremtett arra, hogy az ítélőtábla az egész pert megsemmisítse és nyolc-kilenc év után új tárgyalásra kötelezze az elsőfokú bíróságot, amely egy tágyalási nap után úgy döntött, hogy egyelőre más dolga van, majd valamikor előveszi az ügyet, amelynek tárgyalási sorozata - kerül, amibe kerül - kb. egy-másfél évet vesz igénybe. De mivel Kulcsár közben már több évet ült előzetesben és elkezdte börtönbüntetését is, az ítélet alapvetően hiábavaló lesz, hiszen úgyysem kell már senkinek börtönbe vonulnia. Akik pedig még sárosak az ügyben, közben folyamatos megtisztulási folyamaton mennek át.
Ezek után, ilyen hibák folyamatos elkövetése mellett arról beszélni, hogy a magyar igazságszolgálatás, amely egyébként is a mindenkori kormányzat zsebében van, hiszen működési feltételeit a költségvetés finanszírrozza, független az államhatalomtól, a gyanútlan lakosság megtévesztésére szolgálja. És el ne feledjem ismét leírni: azt a tanácsvezető bírót, aki ekkora hibákat talán előre megrendelten elkövetett, az Országos Igazságszoltálatási Tanács tagjává nevezték ki. Lehet ezt másként értelmezni mint jutalmazásként? Ha igen, akkor még nagyobb a baj, mint első pillanatra látszik, mert talán az ítélekzést olyan szentek végzik, akiknek maguk felé (is) hajlik a keze.
