Egy regény miatt a szent és sérthetlen magyar bíróság egész hátralévő, maradék kis életemre tönkre tett. A regény az elkövetett gyilkosság után negyven évvel jelent meg, de ez a bíróságot nem érdekekelte. Nem egyszerűen ítélkezett felettem, hanem bosszút lihegve kinyírt, nem volt semmire tekintettel: se a gyilkosság óta eltelt  időre, se az életkoromra, se arra, hogy a nyugdíjam egyharmadásnak elvonásával, amit természetesen a kétségtelen gyilkosnak utalnak át havonta, anyagilag, emberileg lehetetlen helyzetbe kerülök, megpecsételt és kitaszított ember leszek. Minek élek én még? Csak azért, hogy havonta finanszírozhassam egy, a rendőrség balféksége miatt soha felelősségre nem volt gyilkos kellemes életét, miközben 23 éves áldozata már réges régen a semmibe porladt, de ő naponta lelkifurdalás nélkül gyönyörködik az unokáiban, s könnyen teszi a bíróság által neki nagyvonalúan megítélt "anyagi támogatás" mellett, ami nekem a gyors halált jelenti. De az illetőt az sem zavarja, hogy kéjjel és körültekintő kínzással gyilkol meg. Mit számít neki egy brutális gyilkosság után még egy, amelyben tettestárs a magyar bíróság??!!

KIÁLTÁS A MINDENSÉGBEN című verseskötetemben, amely most jelent meg, erről a mérhetetlen sérelmemről és a magyar bíróság arculatáról, illetve sajátos magatartásáról szintén szót ejtek.

Ballada a magyar bíróságról

Kacska lábú, torz agyú, szenvtelen

bíró kaszált el, verdiktet kimondva,

törvényt fikázva packázott velem,

méltánylással a gyilkost pártfogolta,

nem nézve korom, rezge ősz fejem.

Fütyült arra, hogy nem lesz kenyerem,

és nem mérlegelt, ki méltó a jobbra.

Mit tegyek? Kegyelemre fanyalodva

megóvtam a döntést, igazra vágyva.

Magára vessen, ki számít a jogra –

valahány bíró, a törvényt gyalázza.

Feszít mind pulpitusán peckesen,

mintha az igazságnak szobra volna.

Szavuk az embert úgy vágja szegyen,

rögtön konyítja, eldöntött a sorsa:

neki nem jár méltóság, kegyelem,

bukik, próbálkozhat bármely szeren.

A paragrafus csak bűnt szavatolna?

Vagy a bírót csak az érdeke hordja?

Tárgyalóteremben cinkelt a kártya.

Bár a jog óvása volna a dolga –

valahány bíró, a törvényt gyalázza.

Pert vesztesz, múlik minden a zseben,

hol győzni az igazság gyenge szolga,

s hinta jogszabály, nyertes ki legyen.

Cinkos tett az erényt löki akolba.

Legfelsőbb bíróság szégyentelen

nem óhajtott változtatni ezen.

Rendőr, ügyész magát oda sorolja,

hol pénz csiripel, érvként cifra szoknya.

Könnyű itt belerántani a sárba,

mi önmagát alantas bűnbe rontja –

valahány bíró, a törvényt gyalázza.

Az igazságszolgáltatást befonja, 

hogy minden bíró dolgozik haszonra.

Ócsárolja, ha köp az igazságra.

Komisz bűnt, poshadást táplálja szomja –

valahány bíró, a törvényt gyalázza.