Akkor ez a nap szombatra esett. Ilyenkorra Balatonszárszón már elterjedt a hír, hogy az előző este folyamán a Makai nagyságosék öccse, egy zárkózott férfi a tehervonat kerekei alá vetette magát és meghalt. Rég történt ilyesmi a faluban. Az emberek nem tudták elképzelni, hogy egy ilyen, hozzájuk képest legalábbis jómódban élő fiatal férfi miért vet véget az életének, hiszen a Horváth villa két szobáját egész télen át bérelni nem kevésbe kerül, és az egyik nagyságosnak ott van a három gyereke is.
A József Attilának nevezett egyén földi maradványát, hulláját az állomás (akkoriban még a sínek túloldalán állt) előtti kis kavicságyra fektették, miután a csendőr jelenlétében kihúzták a kerekek alól, és a gyors orvosi vizsgálat után, amely hivatalosan megállapította, amit anélkül is lehetett már tudni, a halál beálltát, leterítették a falról leakasztott, Magyarország vasútvonalait mutató térképpel. Nem sokáig fedte a haza. Az ügyeletes forgalomirányító intézkedett, hogy az árurakodásnál segédkező segédmunkás emelje az épület mögött árválkodó kordéra és tolja ki a temető vályogból rakott, nádfedeles kis hullaházába és helyezze a keskeny fenyőasztalra, ahol a temetésig a holttestek várakozni szoktak. A kordét tolva a segédmunkás egyedül végigcaplatott a sáros úton. Nem félt a temetőben, sok mindent látott ő már az első világháború frontjain. Kinyitotta a riglivel zárt ajtót, felnyalábolta az elhunyt személyt. A nagy sötétben térdével kikereste az asztal lábát, nehezen a lapra helyezte a hullát. A keze véres lett, és mivel nem volt más, amibe törölhette volna, óvatosan az illető úr felöltőjének belső felével tisztította le.
Pesten a barátok szűk csoportja, Hatvany báró irányításával, megbeszélte a szerencsétlenül járt szegény Attila temetését. Holtában is mások rendelkeztek vele. Hatvany úgy látta, nem akarván magát újabb (egyébként vagyonához képest abszolút jelentéktelen) költségekbe verni, hogy jó lesz Attilának ott Szárszón, ahol meghalt. Teljesen felesleges volna a nagyobb felhajtás végett Budapestre szállíttatni és volt élettársa, Szántó Judit kéretlen tanácsa szerint anyja mellé temettetni. (Erre csak fél évszázad után került sor, a negyedik és immár végső újratemetésekor).
Az a döntés született, hogy már másnap, vasárnap legyen meg a temetés, kora délután, hogy időben leérkezhessenek és a sötétség beállta előtt visszaindulhassanak. Tizenegyen jelentek meg a szertartáson és persze az érdeklődő falusiak. Hatvany fejfára nem akart költeni, így a léccel keretezett deszkalap jelölte a halhatatlan nevét és életkorát. Teljesült az a kívánsága, hogy a nevét helyesen írják fölébe, ha eltemeti, ki eltemeti. Immár 74 éve, hogy halott. De az idő számára 1937. december 3-án este megszűnt, mert az csak az élőknek fontos. Még az elmúlt években is nagyon szerettük. De egyre kevésbé látszik ő és életműve fontosnak, annak mértékében, ahogy a haza és önmagunk is mind jelentéktelenebbnek és nélkülözhetőnek tetszünk a világ és önmagunk szemében.
