A vasárnapi Naplóban nyilatkozott a Pest-megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, miszerint a Horák Nóra gyilkosság ügyében eddig több mint ötszáz tanút hallgattak ki és többszáz DNS-vizsgálálatot végeztettek el, valamint annak érdekében, hogy minél nagyobb legyen a látszat-tevékenység füstje: húsz poligráfos vizsgálatot is elvégeztek.
Vagyis a tizennégy rendőrnyomozó keményen dolgozik a - semmin.
Lassan fél év után elfogni valakiket, akik ott voltak-vannak az orruk előtt, olyan blama lenne, hogy - véleményem szerint!!! - ezt a rendőrség eleve nem kockáztatja meg.
A rendőrségnek és a politikai vezetésnek pillanatnyilag nem bolt Horák Nóra gyilkosainak elfogása.
Később pedig fátylat rá magatartás lesz az uralkodó.
Néhány napja a Die Zeit írt egy hatalmas, az országot leleplező cikket arról, hogy itt üldözik a zsidókat és a cigányokat. És mindebből következően le van gatyásodva az ország - gazdaságilag és morálisan.
Most az egyik vezető kanadai lap közölt cikket arról, hogy Magyarországon üldözik a zsidókat és a cigányokat, vagyis egy szemét, alja, jobboldali, náci mocsok ország vagyunk, ahol tobzódik a jobboldal, és félve, a fal tövében járnak-kelnek a zsidók és a cigányok.
Egy elvetemült ország vagyunk, ahol csak úgy lepuffantják Tatárszentgyörgyön, meg máshol a cigányokat. Mintha ez ilyen egyszerű és magyarázatra sem szoruló probléma volna! Mintha a rendőrségnek nem lenne kötelessége világossá tenni, hogy milyen lehetséges problémák húzódtak meg az adott ügyek hátterében. (Ezt eddig csak a Magyar Nemzet magazinja tette meg józan, érveket egymás mellé rakó háromrészes riportjában).
Érdekes, hogy ezek a neves külföldi újságok olyan hírekről nem tudnak, hogy mi történt Veszprémben, Olaszliszkán és szinte naponta egyéb helyeken.
Iszonyúan "félrehordanak" ezek a "komoly", "megbízható" újságok - egyáltalán nem ismerik az objektív tájékoztatás követelményét. Nem tudják, nem akarják tudni, hogy milyen "gyermekcsíny" történt Kiskunlacházán, s azzal sem vetnek számot, hogy ilyen "gyermekcsíny" mekkora port kavarna például Kanadában. De hát könnyű rajtunk elverni a port. Most mi lettünk a világsajtó kedvenc témája. Mindenki rajtunk veri el a port. Innen kezdve isten óvjon bennünket attól, hogy előkerüljenek Horák Nóra gyilkosai. Még képesek volnánk, a személyüket megismerve, felháborodni, és a világsajtó még jobban elítélne bennünket. Nem a gyilkosokat, hanem azokat, akik fel mernek háborodni ilyen aljas gyilkosság miatt. De, érdekes módon, ez ellen csak és kizárólag Magyarországon nem szabad felháborodni.