Egy megdöbbentő gyilkosságsorozat részletei
Tíz támadás, hat halott, számos sebesült, egy megfélemlített kisebbség és egy megdöbbent ország: ma kezdődik a Pest Megyei Bíróságon minden idők egyik legborzalmasabb hazai bűncselekménye, a romák elleni támadássorozat vádlottainak büntetőpere. A birtokunkba jutott vádirat egy hideg fejjel kitervelt és elkövetett, felfoghatatlanul aljas indítékú, de nagyon is prózai bűncselekmény-sorozatot ír le. Több fontos kérdésre viszont egyáltalán nem ad választ.
A bíróságon a reggel 9-kor kezdődő első tárgyalás a kilencvenoldalas vádirat ismertetésével telik. A dokumentum számos megrázó, a közvélemény számára eddig nem ismert részletet tartalmaz. Az első tárgyalási napra időzítve tematikus blog [1] indult a „cigányvadászatperről”.
Szélsőséges nézetek
Az első- és másodrendű vádlott K. Árpád (43) és K. István (34) testvérek. Fiatal korukban a báty, K. Árpád volt a meghatározó, öccse hallgatott rá. Erősebb cigányellenes érzelmei viszont K. Istvánnak voltak, ő már tizennégy éves kora előtt összetűzésbe keveredett roma fiatalokkal, akik megverték és kirabolták. K. István romaellenessége az évek múlásával csak mélyült, a vádirat szerint nyíltan rasszista, kirekesztő, nemzetiszocialista eszméket vallott és szkinhed csoportokhoz, valamint a debreceni „B-középhez” tartozott.
Az elmúlt években a K. testvérek „megkomolyodtak”, szakítottak korábbi köreikkel, a családjukra koncentráltak, a kapcsolatuk elmélyült. K. Árpád nem osztotta teljesen öccse szélsőséges nézeteit, de abban egyetértettek, hogy az államhatalom, a rendőrség és az igazságszolgáltatás túl kesztyűs kézzel bánik a romákkal.
Előkészületek, fegyverbeszerzés
K. Istvánra különösen mély benyomást tett a 2006-os olaszliszkai eset. 2007. augusztusában el is mentek az első pesti gárdaavatásra, de nem találták kielégítőnek a látottakat. Ekkor gondoltak először arra, hogy fegyvert szereznek, és saját kézükbe veszik a dolgokat. Ebben P. Zsolt is szívesen közreműködött.
A K. testvérek és P. Zsolt 2007–2008 fordulóján úgy döntöttek, fegyveres támadásokat hajtanak végre romák lakta házak ellen, hogy megfélemlítsék a kisebbség tagjait. Egyik vádlott sem szenved elmebetegségben vagy olyan leépülésben, személyiségzavarban, ami megakadályozta volna, hogy felmérje tette súlyát és következményeit.
A három említett vádlott a fegyvereket egy sörétes puskát hirdető besenyszögi vadásztól rabolta el, 2008. március 7-én. A vadász családjára éjszaka törtek rá, mindenkit megkötöztek, felfeszítették a fegyverszekrényt, és mind a hét puskát, valamint tizenöt golyós és tíz sörétes lőszert zsákmányoltak.
A fegyverekkel és azonosítatlan forrásból származó lőszerekkel később több helyszínen, több időpontban lőgyakorlatokat végeztek, majd 2008. június 2-án, éjfél után K. Árpád távcsöves golyós puskával célzott lövéseket adott le a debreceni menekülttábor épületére.
Célkeresztben a romák
Az ügyészség szerint a vádlottak az ezután következő támadásokat aprólékosan kidolgozott forgatókönyv szerint, hidegvérrel hajtották végre. Kezdetben a romák lakta házakra leadott lövésekkel a félelem- és zavarkeltés volt a céljuk.
Az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott olyan településeket választott célpontul, amelyeken korábban a híradások szerint összetűzött a roma és nem roma lakosság. A 2008. július 21-i első támadásra azért választották Galgagyörköt, mert ott korábban pont egy ilyen konfliktus alakult ki, a sajtó is részletesen beszámolt róla.
Akciójuk nem érte el az általuk remélt hatást, a rendőrök és a sajtó egy falubeli szerelmi ügyet véltek a lövöldözés indítékának. A vádlottak újabb célpontot kerestek. 2008. augusztus 8-án Piricsén támadtak; ott Gyetinás Magdolnát a lábán és a karján találtak el [2] a sörétek. K. Árpád szeptember 5-én Nyíradonyban egyedül hajtott végre támadást.
Biztosra akartak menni
Szeptember 29-én Tarnabodon „félresikerült” az akció: nem romák lakásaira támadtak. K.-ék és P. Zsolt úgy döntöttek, hogy ezentúl arra koncentrálnak, hogy biztosan romákra támadjanak, ezért nem a sajtó által leírt konfliktusok alapján választanak célpontot.
A megközelítési és menekülési útvonalak figyelembe vételével szemelték ki Nagycsécset, ahol 2008 novemberében Molotov-koktélokat dobtak egy házra. Az összehangolt akcióban több irányból támadtak. P. Zsolt kívülről, közvetlen közelről leadott sörétes puskás lövései fejen találtak egy középkorú testvérpárt, Nagy Józsefet és Nagy Tibornét [3] – azonnal meghaltak.
Fotó: Barakonyi Szabolcs
Ez a bűncselekmény fordulópont volt. A halálos áldozatokkal járó támadás nemhogy nem tántorította el, de megerősítette a vádlottakat abban, hogy így érhetik el céljaikat. Azzal is tisztában voltak, hogy innen már nincs visszaút.
Házak után emberre
Ezután az ügyészség szerint már nem romák lakóházait, hanem az azokban élő embereket vették célba, kifejezetten gyilkolni akartak. A K. testvérek december 15-én kifejezetten ölési szándékkal érkeztek Alsózsolcára. K. Árpád távcsöves puskából célzott lövéseket adott le a teraszán fát aprító Rontó Krisztiánra [4], a csípőjén találta el.
A következő helyszín, Tatárszentgyörgy a 2007-es gárdafelvonulásról szóló hírek miatt keltette fel az érdeklődésüket. 2009. február 23-án, miután Molotov-koktélokkal felgyújtották a kiszemelt lakóházat, csőre töltött fegyverekkel várták a tűz elől menekülő embereket, és közelről adták le rájuk a lövéseket.
A támadásban egy 27 éves férfi és négyéves kisfia [5] vesztette életét, egy ötéves kislány súlyosan megsérült. A halálos lövéseket K. István adta le, félautomata fegyverével az első találatoktól megtántorodó Csorba Róbertre és karján ülő kisfiára, ifj. Csorba Róbertre estükben is még kétszer rálőtt.
Etnikai konfliktus kirobbantása lett a cél
A vádlottak ezután taktikát váltottak, rendezett életvitelű embereket szemeltek ki célpontul, akiknek a megtámadása ellenérzéseket válthat ki a romák körében, abban bíztak, hogy a megmagyarázhatatlan támadások erőszakos cselekményekre sarkallják a cigányokat, és ez a többséget ráébreszti a helyzet súlyosságára.
A fokozott utcai rendőri jelenlét miatt ugyanakkor módszert is váltottak, bevonták a korábban szerződéses katonaként Koszovót is megjáró Cs. Istvánt, aki a következő, tiszalöki és a kislétai támadásoknál sofőrként vett részt az akciókban.
(Fotó: Barakonyi Szabolcs)
Tiszalökre egy 2008-as felvonulás és a romák ellendemonstrációja miatt figyeltek fel. 2009. április 22-én este 10 után K. Árpád húsz méterről szíven lőtte az éppen munkába induló Kóka Jenőt [6]. Cs. István a támadás idején a harmincöt kilométerre lévő Polgáron várakozott. A hívás pillanatában épp rendőrök igazoltatták.
Elakadás a sárban
Miután Cs. István a testvérpárt felvette a gépkocsiba, menekülés közben Balmazújvárosnál elakadtak a sárban. Felhívták a debreceni Perényi 1-ben, a vádlottak törzshelyén dolgozó F.-né Ny. Évát – K. Árpád szeretőjét –, hogy segítsen nekik.
Az ügyben tanúként kezelt nő saját autóján visszavitte K. Istvánt és K. Árpádot Debrecenbe, ahol a vádlottak a szórakozóhelyen újra elrejtették a fegyvereket. Ezután visszatértek az elakadt autóhoz, és a helybéliektől segítséget kérve egy traktorral kihúzták a járművet.
Tettüktől felbátorodva az ügyészség szerint a vádlottak újabb fegyvereket akartak szerezni: az interneten újra vadászfegyver-hirdetéseket böngésztek, és az eladók lakóhelyének feltérképezésébe is belekezdtek. Azt is fontolóra vették, hogy nagy tűzerejű automata fegyvereket szereznek, és ezért betörnek a hajdúhadházi laktanyába, de a tervüket végül elvetették.
Az utolsó gyilkosság
Kislétán nemcsak romákat, hanem a helyi polgármestert is meg akarták támadni, akiről azt olvasták, hogy gazdasági bűncselekménybe keveredett. A lakásáról fotókat készítettek, és többször bejárták a környéket, de végül úgy döntöttek, hogy egy Bocskai utcai roma család lesz a célpont.
A házat 2009. augusztus 2-án éjjel, a földeken át, gyalogosan közelítették meg. K. István és P. Zsolt behatolt az udvarra, miközben K. Árpád biztosította őket. P. Zsolt két lövést adott le az ablakra, majd szétlőtte a bejárati ajtót.
K. István az ajtónyíláson belőve tüzelt, és életveszélyesen megsebesítette a házban tartózkodó tizenhárom éves lányt. Ekkor mindketten bementek a lakásba, és néhány méterről rálőttek az ablak alatti ágyban fekvő anyára, özv. Balogh Máriára [7], aki a helyszínen meghalt. K. István a fegyverében maradt négy lőszert lőtte ki az asszonyra, társa egyetlen célzott lövést adott le. Gyalog elmenekültek, és a hajnali órákban egy közeli faluban Cs. István vette fel őket autóval.
Hamis rendszámmatrica, URH-rádió, Google Earth
Az ügyészség valamennyi esetben hosszan részletezi a támadások előkészületeit. A vádlottak mindig aprólékos terv alapján, hidegvérrel támadtak.
Valamennyi akcióhoz K. Árpád felesége húgának ezüstszínű Opel Astra kombiját használták. Felkészülésük alaposságára jellemző, hogy a rendszámot eleinte a helyszín közelébe érve fekete öntapadó fóliával maszkolták, később K. István (a kérés valódi okát a vádirat szerint nem sejtő) élettársa által készített, ugyanolyan színű és karosszériájú, hirdetésekből kinézett autók rendszámait feltüntető matricákat használtak.
A vádirat szerint a terepruha mellett szinte mindig kesztyűt és símaszkot húztak. Piricsére már nem vittek mobiltelefont, a tarnabodi támadás után URH-rádiókat használtak. Ezen csak a sofőrködő, és messzebb várakozó Cs. István bevonása után változtattak, akit a nagy távolság miatt nem értek volna el URH-n: ekkortól váltott mobilkészülékeket és SIM-kártyákat használtak (végül mégis a telefonhasználat buktatta le őket). A támadások helyszíneit műholdfotók segítségével választották ki és elemezték.
A vád
A négy férfit előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével, valamint fegyveresen és csoportosan elkövetett rablással, továbbá lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel vádolják.
A vád ismertetésénél nincs külön említve a cselekmények rasszista indítéka, mert az része az aljas indokú minősítésnek.
Megválaszolatlan kérdések
- A fegyverek beszerzésére irányuló rablásnál a vádirat említ egy ismeretlen tettestársat, akinek a kilétére nem sikerült fényt deríteni. Ahhoz képest, hogy milyen alapossággal sikerült feltárni a többi támadás csak a tettesek által ismerhető előkészületeit és részleteit, ez a fehér folt meglepő.
- A lőgyakorlatoknál, a támadásoknál és a lefoglaláskor a Besenyszögön zsákmányoltnál lényegesen több lőszer fogyott el, illetve került elő. A vádiratban egyetlen szó sincs arról, hogy a vádlottak miként juthattak e lőszerekhez.
- A vádlottak elfogása után kiderült és botrányt okozott, hogy egy kiszivárgott, nem hivatalos dokumentum szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2008 májusáig – a besenyszögi támadás utánig – megfigyelte K. Istvánt, erről a nyomozók csak utólag értesültek. Cs. Istvánról viszont az derült ki, hogy a katonai hírszerzés (KBH) informátora volt. A nemzetbiztonsági dokumentumokhoz a nyomozó hatóságoknak nincs automatikus hozzáférésük, az azonban szembetűnő, hogy a vádiratból leszűrhetően NBH-s vagy KBH-s tanú kihallgatására nem került sor, sőt említés sincs a két szervezet szerepéről a vádlottak életében. Az NBH sohasem állította, hogy a kiszivárgott dokumentum hamisítvány lenne, a KBH elismerte Cs. István beszervezését.
- K. István élettársa hamis rendszámmatricákat készített, K. Árpád szeretője a sárból húzta ki a vádlottak kocsiját, és munkahelye (a Perényi-1 szórakozóhely), valamint hétvégi nyaralója is a fegyverek rejtekhelyéül szolgált. A vádirat szerint mindkettőjüket tanúként hallgatták ki. A vádiratból az következik, hogy a vádlottaknak az egész országot foglalkoztató támadások időpontjaival egybeeső éjszakai kimaradásai, szokatlan kéréseik és otthon nem titkolt szélsőséges nézeteik ellenére sem sejtett egyikük sem semmit.
- A vádirat legzavaróbb adóssága az, hogy említést sem tesz az esetleges felbujtók, támogatók létéről. A nem kifejezetten jó anyagi körülmények között élő vádlottaknak valamiből folyamatosan telt az eszközök beszerzésére, a támadások előkészítésére és végrehajtására, és a lőszerellátásuk is kitűnő volt.
A.Gy. megjegyzései:
Az elkövetett gyilkosság-sorozat aljas, megvetendő és veszélyes. De! Ha egyáltalán van de ebben az esetben, akkor talán mégis meg kell fogalmazni. De: erre a gyilkosság-sorozatra soha nem került volna sor, ha a magyar rendvédelmi szervek és igazságszolgáltatás akkor és ma a feladata magaslatán állt volna. Nem állt ott, és egyre kevésbé áll ott. Nagyon jól tudjuk, hogy előzmény nélkül nincs következmény, ok nélkül okozat. Az igazságszolgáltatást senki nem veheti a kezébe, még akkor sem, ha maga az igazságszolgáltatás kiejti azt a kezéből vagy undorítóan sanda célokra használja. Ha az előzményeket megfelelő súllyal kezelte volna az igazságszolgáltatás, akkor nem harapóztak volna el úgy a dolgok, ahogyan. A helyzet túlságosan bonyolult ahhoz, hogy néhány mondatban meg lehetne válaszolni, és ugyanakkor nem tűnne úgy, mintha aljas gyilkosok pártjára állnék. De azért gondoljunk az olaszliszkai ügyre, és sok más olyan ügyre, ahol a kisebbségben lévők semmilyen emberi törvényt nem fogadtak el és nem éreztek magukra kötelezőnek. Ez a dolog egyik oldala, a másik, hogy a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás pedig képtelen volt kellőképpen rendet teremteni, már csak azért is, mert a rendszerváltás óta folyamatosan nőtt a szakadék a kisebbségi és a többségi társadalom között. Az egymást követő kormányok beérték azzal, hogy alamizsnát nyújtanak, munka, értelmes életcél és lehetőség helyett, hagyták gettósodni a cigányságot.
És ennek rettenetes következményei lettek magára a cigányságra és az egész magyar társadalomra nézve. E következmények között nemcsak a megélhetési bűnözők iszonyatos elszaporodása játszott szerepet, hanem egyre több olyan szörnyű, cigányok által elkövetett gyilkosság borzolta a társadalom közérzetét és köznagngulatát, amely rettenetes feszültségeket indokált. (Nem akarom most felsorolni, hogy kisebbségiek kegyetlen és irgalmatlan módon mennyi embert öltek meg a többségi társadalom tagjai közül - ha már ilyen finomkodó módon fogalmazunk). Egyrészt az igazságszolgálatás nem csapott le keményen, másrészt évtizedek alatt semmit nem változott azok helyzete, akik a munkanélküliség, a nincstelenség reménytelen állapotába kerültek, s időközben felnőtt egy egész nemzedék, amely csak a segély fogalmát ismeri a munkáé helyett, és azt a "felhatalmazást", hogy a körülményei folytán joga van a maga módján kivenni a maga részét a többségi társadalom kosarából (ahol gyakran olyanok esnek áldozatul, akik maguk is olyan mélységben élnek, mint az ellenük bűnöket elkövetők).
Mindenki maga felel a saját tettéért. Ezeket az embereket felelősségre kell vonni és keményen megbüntetni. De talán azokat is felelősségre kellene vonni, akik szintén iszonyatos bűnöket követtek, követnek el, és az igazságszolgáltatás gyengének és felemásnak bizonyult. Úgy ítélkezni ezek fölött az emberek fölött, hogy közben majd az ítélkezéssel - mert megvan ez a veszély is - felbátorítják azokat, akiket okosan és szigorral fékezni kellene, nagyon súlyos további következményeket rejt magában.
Úgy ítélkezni, hogy közben az ítélet nem szól a körülményekről, a tényleges, sokszor jogos és az igazságszolgáltatás által felemásan kezelt körülményekről, nagyon-nagyon rossz üzenet lesz úgy a többségi, mint a kisebbségi társadalom irányába. Úgy ítélkezni, hogy közben nem esik szó majd az ítéletben, hogy a mai Magyarországon teljességgel tarthatatlan állapotok állnak fenn, és ez elpusztíthatja belátható időn belül az egész társadalmat, nagyon káros és szüklátókörű lesz.
Már régóta látjuk, hogy valamit tenni kellene: a káros eszmék és a káros magatartások, cselekmények hűtésére és megváltoztatására. De tesz-e a mostani kormányzat? Hogy a korábbiak inkább rontottak az egészen, mint javítottak volna, azt tudjuk.
Ezeknek az embereknek semmi nem ad felmentést, ha bebizonyosodik, hogy egyértelműen ők követték el a cselekményeket.
De nem ad azoknak sem, akik nap mint nap ilyen vagy egyéb rendbontó cselekményeket követnek el, rendőrökre támadnak, és a legkisebb konfliktus esetén - lásd pl. a Cozma ügyet -, azonnal felhatalmazottnak érzik magukat, hogy kést rántsanak és gyilkoljanak.
Talán úgy kellene ítélkezni, hogy az ítélet világossá tegye, hogy itt az egész magyar társadalommal szörnyű nagy probléma van, és ez akkor sem oldódik meg magától, ha nagyon kemény és elmarasztaló ítélet születik a jelen perben.
Rossz a magyar társadalom lelkiismerete és közérzete.
És ezt nem csupán a többségi és kisebbségi társadalom közti ellentmondások indukálják, hanem pl. a feladatának megfelelni nem tudó rendvédelem és igazságszolgáltatás. Többet mondok: a feladatának megfelelni képtelen magyar országgyűlés, amely kétharmados felhatalmás birtokában százszázalékban felhatalmazottnak érzi magát bármilyen törvény meghozatalára, nem ismerve korlátokat, nem tekintve azt, hogy minden kormány érvényessége csak négy évre szól, és az élet, a választói akaratnak és hangulatváltozásnak megfelelően megy tovább, mármint abban az esetben, ha a kétharmados fülkeforradalommal és annak alávetett alkotmányozással nem teszik ezt örökre lehetetlenné, Európa zugába taszítva, űzve a magyarságot, merő jóindulatból, pontosabban fogalmazva: hatalomvágyból.
Most talán majd buzog a bíróság, az a magyar bíróság, amely az elmúlt években és évtizedekben az ítéleteivel - lásd pl. a Kaizer ügyet, lásd pl. a Postabank ügyet, lásd pl. a Kulcsár ügyet és sorolhatnám az ügyeket a végtelenségig - hibát hibára halmozott. Talán olyan ítéletnek kellene születnie, amely nem lesz egyben ítélet az ítéletet meghozó magyar bíróságok munkája felett is.
Reménykedjünk, más már úgysem maradt.
